2009. szeptember 29., kedd

Drapéria tan

 

Zsebkendő felületkövető vonalhálóval, filctoll, 2009.

Kulcs-szavak: aránymérés, befoglaló kockarács, csúcsfény, egyszerű geometriai formák (EGF), felületkövető vonalháló, helyi kontraszt, önárnyék, palást-alkotó, peremfény, reflex-fény, síkra bontás, szerkezeti raszter, takarásos perspektíva, töréspont, vetett árnyék, vonalkód, vonal-frissítés.

1974 Huoneeni Haarakadulla draperia lampa

Szobabelső drapériával (Haarakatu) Tampere, 1974, csőtoll.
 
Aki tud drapériát rajzolni, domborzatot is tud majd ábrázolni. A felületkövető vonalháló a felületre merőleges metszősík nyomán keletkező metszetvonallal párhuzamos. Gömbnél a glóbusz szélességi és hosszúsági köreihez hasonlít. Hengernél az alapkörre (ellipszis-darabok) és az alkotókra (tengellyel párhuzamosak). Kúpnál az alapkörre és a az alkotókra vezethető vissza.
 
ket-gomb
Ikea-lámpások papírból, tollrajz, 2006-

Táj-rajzban a vetés barázdái, vagy a szőlő-ültetvény tőke-sorai követik a domborzat plasztikáját. Drapéria-rajzolásnál egy kockás kendő szabályos mintázata ehhez hasonlítható. A csíkok hűen követik a felület hullámzását.

2002 lavir-csendelet elejen
Lavír-tanulmány, csendélet terítővel, 1985
 
A színes csíkok, mintázatok, felületosztások vonalas ábrázolásával már a legelső, szerkezeti fázisban is kifejezhető a felület iránya. Kövessük szemünkkel, ahogy - a takarásos perspektíva szabályai szerint - a völgyben eltűnő csík a dombra érve, újra előbukkan! A csíkok tanulmányozásával jobban megértjük a felületre merőleges virtuális metszet alakját. A felület-metszék a peremnél mindig könnyebben érthető, mint beljebb. A perem maga is egy metszet, melynél kettős vonallal feltüntetendő az anyagvastagság is.
 
1974 Var säng i Haarakatu
Szobabelső Tamperében, 1974, toll.

A hullámzó felület hengerpalást-sávokra vezethető vissza. A henger alapkörét sokszöggel helyettesíthetjük. Az ívek húrral vagy érintővel válthatók fel, vagyis a felület síklapokkal burkolható. Gondoljunk a deszkával burkolt trójai falóra!
A vasalások, hajtások, szín-váltások, anyag-csíkok töréspontjaira fektessünk képzeletben egyenes szakaszokat! A ferdék irányát a főirányokhoz képest állapítjuk meg – az átfogó a derékszögű háromszög befogóinak aránya szerint tűnik ferdének (l. Aránymérés). Lassan kialakul a síkjaira bontott, egyszerűsített felület szerkezeti váza, amelynek árnyalásához a Helyi Kontraszt elvei szerint fogunk hozzá. Mozaikról mozaikra haladva a kontúrvonalak mentén, tónuskezdeménnyel rögzítjük a vonal menti szélső értéket.
 
2006 Naumburgi draperia
Naumburgi figura drapériával, 2006, toll.

A tónusozás vonalkódját a hengernél tanulmányozhatjuk legközvetlenebbül: önárnyék / reflexfény / vetett árnyék. Fehér lapon feketével dolgozva, a drapéria-hullám gerincén végigfutó fénycsík kétoldali árnyékcsíkkal fejezhető ki leghatékonyabban. A hullámvölgy alján az ellenoldalról visszavert reflexfény csíkját az árnyékos oldal önárnyéka és a vetett árnyék fogja közre.
 
Legnagyobb ellentét a semmi és a valami között feszül – tehát az üres papírra felvitt első vonalréteg meghatározó jelentőséggel bír.

Hivatkozások:

MB: Ceruzatechnika, 2009

MB: Képes kockatan, 1985

MB: Helyi Kontraszt – Tónus a vonal mentén, 2003

MB: Tárgy-rajz, 2009

2009. szeptember 21., hétfő

Konvergencia kontroll

Összetartás ellenőrzése óriáshorizonttal

Oktatási segédeszköz építészeti szabadkézi rajz szerkezetéhez

Kulcs-szavak: átlók iránypontja, befoglaló kockarács, rajzbeli horizont, iránypont (Ip), közeli függőleges él (S mint skála), köztes ferde (KF), mappa-horizont, óriáshorizont, szélső ferde (SzF).

Az eszköz részei:
mappa (az első kísérleti példány nyitva kb. 200 x 40 cm volt)
kb. 2 méteres gumizsinór (kalapzsinór-rövidáru)
néhány gombostű vagy színes fejű rajzszög.

Az építészeti szabadkézi rajz szerkezeti felépítésének oktatása kezdetén a vonalperspektíva alapjelenségeivel foglalkozunk. Az iránypontok gyakran a rajzon kívülre kerülnek. Típushibának számít az iránypontok rajzlapra való erőltetése. Az enyészpontok közti távolság sem tűzhető ki előre, hiszen az nézőpontunk és a választott tárgyméret következménye [1].
Az első közeli nagykocka hihetőségét mindenek előtt szemmértékkel ellenőrizzük [2]!

Az eszköz használata:

1 - Szabadtéri kísérlet a gumizsinórral felszerelt, szélesre tárható mappával.


2 - A mappa szétnyitásakor a gumizsinór az óriáshorizontra feszül.
3 – A szemsík kitágul. Az ellenőrizendő rajz horizontját a gumiszál alá csúsztatjuk. A rajzbeli horizontot a mappa-horizont vonalához igazítjuk. A mappa használatának előfeltételeként rajzunkon előre bejelölendő a horizont helye.
4 – Szélső ferdék közelítő befogása. Az alapnégyzet egyik élét letakarjuk a horizontra feszített gumi-köteg valamelyik zsinórjával úgy, hogy azt a legalsó kockasarokba szúrt gombostűre akasztjuk. Érdemes a laposabb (azaz távolabbra mutató) éllel kezdeni! A távoli iránypont helyét később rajzszöggel pontosítjuk.
5 - A másik Ip pontosítása. A szomszédos szélső ferde lefedése céljából új jelzőt döfünk a horizontba.
6 - Ezután a H és SzF közé szorítható valamennyi (értelemszerűen összetartozó) köztes ferde. Most kerülnek sorra pl. a fedlap laposabb élei.




A mappa mérete úgy alakult ki, hogy a legnagyobb szélső értékeket kerestem. Elsőnek A/3-mas rajzon a lapot egészen kitöltő, padló-horizontos nagykockát párhuzamos helyzethez közeli nézőponttal vázoltam fel. A rövidülő felső él egy nagyon távoli enyészpont felé tart. Kísérletemben kb. 5 méterre esett az S-től számított távoli irány pont-távolság. Hagyományos tárgyrajznál kb. harmad-ekkora kockákkal dolgozunk, azaz oktatási célokra a szétnyitott mappa 2 m-es felülete elegendőnek látszik. A prototípusból fejlődött ki a rajztartó-mappa méreteit megnövelő második változat alakja.


Túlzottan nagy Ip-távnál felezzük meg a kockát, vagy dogozzunk közvetlenül az átlók iránypontjával!

Rávezető gyakorlat: rögzítsük előre az Ip-távolságot és állapítsuk meg az ehhez tartozó (még éppen hihető) max S értéket [4]!


Összefoglalás

Az összetartást objektíven ellenőrző segédeszközzel látványosan szemléltethetjük, hogyan simul a (felülnézetben derékszögű) eredeti négyzet-sarok vonal-párja a szemsíkon egyetlen keskeny vonallá. Miközben a padlóval párhuzamos négyzetlap magassági jelzője a közeli sarok-élen felfelé araszol, ráakasztott gumizsinórunk sorra produkálja a perspektivikus torzulás egyre táguló tompaszögeit.

A demonstráció eredményesen hozzájárul az önkontroll kialakulásához. A rajzolót időben figyelmezteti a horizont tudatos beazonosításának szükségességére. Rászoktat, hogy páronként kezeljük a szerkezeti kockarács rokon éleit, ill. kötegbe csoportosítsuk az összetartozó (a valóságban párhuzamos, a perspektívában összetartó) derékszög-szárakat.
Az óriáshorizont alkalmas a különböző síkban futó (a valóságban párhuzamos, a perspektívában összetartónak látszó) szerkezeti egyenesek ellenőrzésére is [3].

Hivatkozások:

[1] MB: „Első kocka – szélső kocka, a Papírcsík-módszer” http://mehesb.rajzi.bme.hu/szerkesztesek_eksk.htm
[2] MB: Képes Kockatan, 19-24. sz. ábrák, http://mehesb.rajzi.bme.hu/perspektiva_kk.htm
[3] MB: Szabályos belső tér szerkezete - Aula-térrajz, http://mehesb.rajzi.bme.hu/kulso_feledatok_ka.htm
[4] MB: Harmadik iránypont, Tanszéki füzetek, 2006.

2009. szeptember 14., hétfő

Tárgy-rajz dió






A gömb-forma önárnyéka és a vetettárnyék között ott világít a reflexfény csíkja. A főtéma háttér-drapériáját és a vetettárnyékot sok eseteben túlhangsúlyoztuk. Mintarajzok és a demo-lap picasa-albumomban találhatók:






Lavírozott technikával (vagyis vizezett tus és toll használatával) készült hasonló téma a honlapom Képtár részében, közelebbről a Tárgyrajz c. fejezetben is előfordul:






Az óra végi közös értékelésen első díjat Remenár Tamás kapott:






Szoros versenyben Majercsik Laurával:



2009. szeptember 12., szombat

Helyi Kontraszt - Tónus a vonal mentén










Kulcs-szavak:
Elemi folt, felület-követő vonalháló, kontúrháló, környezeti belemetsződés, képsík-mozaik, kerület-követő felderítés, köztes tónus, a megfigyelés köre, szürke skála, tisztavonal-háló, tónus-kezdemény (előtónus), vonalfél-szomszédság, vonalmenti ellentét.
2003-ban publikált cikkem az építészeti szabadkézi rajz tónusozásáról szól. Részletesen l.

Célkitűzésünk a mélység látszatának fokozása, amely sokféle úton érhető el. Mindenki másképpen árnyékol. A rajzolási sorrend szubjektív fogalom. Ismerkedjünk meg a következőkben MB módszerével!

A tónusozás célja avagy a "tisztavonalas" kifejezés határai

Tónusok révén a mélységi hatás látszatát növeljük, miközben a vonalrajz részleteit gazdagítjuk. A tónus világos és sötét mezők ritmusos váltakozása. A fehér és feketék szélső értékei között átmeneti szürke-skálák helyezkednek el. A legvilágosabb és legsötétebb mezők között eltérő világosságú tónuslépcsők feszülnek.
Vegyük például a hó-taposó "Pisten-Bully" lánctalp-nyomát! Tisztavonallal rajzolva ezt a részletet, a terep csíkos felszíne érthetetlen "vonalkódnak" tűnik mindaddig, amíg barázdái el nem érik a felület peremét. A metszék már vonalasan is értelmes. A recézett domborzat pozitív és negatív henger-formái köztes mezőben csak tónusozással jeleníthetők meg.
A gyakorlatban ez úgy fest, hogy a fénnyel átellenes palást-oldalt önárnyékkkal választjuk el a megvilágított sávtól. Az árok peremét pedig a vetett árnyék és önárnyék közé szorított reflexfény csíkja érzékelteti (1. ábra).


1. ábra: A tisztavonalas kifejezés határai. A metszet vonalasan is értelmes . A köztes mező tónus nélkül vonalkódnak látszik. Plasztikus hatást tónus hozzáadásával (itt: önárnyék, reflex-fény, vetett-árnyék) érhetünk el.

A tónusozásnak köszönhetően az ábrázolt tárgyak és környezetük részleteződnek, a kép térsíkjai elkülönülnek. Megismerjük a távolságokat és a fényviszonyokat. A felületek gazdagodnak, a különböző anyagok elválnak egymástól. Tónus-különbségeik révén a színekre is tehetünk némi utalást .
Ceruza-rajzon a tónusokat vonalháló-rétegekből állítjuk össze:
· Előtónus (felületosztás, anyagjelölés)
· Alaptónus (helyi kontraszt)
· Köztes tónus (árnyékok és fények)
· Térsík-tónus (levegő-perspektíva)


Tónus-hártyák rétegeződése

A tónusozás kényes felépítményéhez biztos alapra van szükségünk. Illusztrációm szerint a szerkezeti alapvonal-háló egyféle „asztal”, amely a tónusozás áttetsző rétegeit hordozza. Az egyes fóliák sorrendje felcserélhető.

A tisztavonalas fázis nemcsak a tárgy-kontúrokat és a „környezeti belemetsződéseket” tartalmazza, hanem az árnyék- és fényhatárokat, az anyag- és szín-váltásokat is. A tónusozáshoz minden jelentős tónusváltás határvonalára szükségünk lesz. „Vonalat” azért látunk, mert eltérő tónusú foltok határát észleljük.

Az előtónus felületosztásaival ill. anyagjelöléseivel az egyes mezők vonalhálóját „besűríti”.
Az előtónus átmenetet képez a vonalrajz és a tónusrajz között. A levegő-perspektívából adódó, térsík-tónusokhoz a távolságok árnyaltabb kifejezése céljából folyamodunk, amikor már egyéb eszközeink elfogytak.
Tanulmányom az alaptónussal, mint vonalmenti tónus-különbséggel foglalkozik. Az első tónuslépcsőt „helyi kontrasztnak” neveztem el.
Bevezető példa a Bútorrajzolás témaköréből

Vizsgáljuk meg a székláb önárnyékos oldalának azt a részletét, ahol az önárnyék a vetett-árnyékkal találkozik! Az önárnyék a tárgyon belül van. A vetett-árnyék a környezethez tartozik. Az érintkezési szakaszon - az eddig egységesen sötétnek hitt– képsík-mozaik belső határsávja külső szomszédjához képest világosabbnak látszik (3. ábra).






Székláb-példa.
Árnyékok találkozása. A kezdők hajlamosak egyetlen megfigyeléssel elintézni a tónusozás többlépcsős folyamatát, vagyis csak a tárgyon belül vetik össze a megvilágított oldalt az árnyékban levővel. Típushiba az önárnyékos tárgy-oldal azonnali, teljes besatírozása!
A főtéma kidolgozása során a környezethez tartozó tónusok helyi hatásait is mérlegelnünk kell.









Az alaptónus megvalósításának lépései

Felfogásom szerint a tónusrajzot a „helyi kontraszttal”, vagyis a kontúrvonalak menti ellentétpárok helyszini megfigyelésen alapuló feltérképezésével érdemes kezdeni.



A helyi kontraszt kivitelezése úgy történik, hogy képsík-mozaikjaink határaira összpontosítunk.










„Figyelmünk távcsövét” ráfókuszáljuk a megfigyelendő mozaik kerületének egy-egy szakaszára. A határmenti tónus-különbségek megállapítása érdekében a vonalháló többi részét ideiglenesen kitakarjuk. (Alkalmas segédeszközünk lehet ehhez pl. egy CD-lemez.)














A célterület kontúrvonalát „kerület-követő felderítéssel”, azaz oldal-kihagyás nélkül követjük. A kérdéses határsávot kinagyítjuk, hogy figyelmünk fókuszában csak egyetlen, kurta vonal-szakasz maradjon..
Ekkor a szemügyre vett kontúrvonal a „megfigyelés körét” ketté osztja.

Fókuszálás. Az első képsík-mozaik kerületét követve felderítjük a helyi tónusváltásokat. Figyelmünk fókuszát szakaszosan a kinagyított vonal-részletre irányítjuk.

A mező-felek szomszédsági viszonyban vannak. A vonal két oldalát vonalfél-szomszédságnak (vonalmenti ellentét-párnak) neveztem el. Feladatunk e szomszédságok összevetése.
A tónusozás elejéna helyi különbségeket szélsőséges végletekben állapítjuk meg. Minden képsíkbeli vonalnak két oldala van. Fehér papíron feketével rajzolva, az a kérdés, melyik a sötétebb oldalfél?

Ahol van vonal, ott van tónus-különbség.

Döntés. A határsávokat összehasonlítjuk és sorra bejelöljük a sötét féloldalak helyét. A vonalmenti ellentétek egyértelmű megállapítása érdekében a háló többi részéről átmenetileg nem veszünk tudomást

Megfigyelésünk eredményét „tónus-kezdeménnyel” rögzítjük. Az egyszerűség kedvéért eleinte csupa szélsőséges értékekkel dolgozunk. Vagy "világos", vagy "sötét"! Az átmenetek szürkéihet későbbi vonalháló-rétegekkel jutunk el. Fehér papíron a világos oldal egyenlőre üresen marad!
Legnagyobb kontraszt a „semmi” és a „valami” között feszül. Kétoldali, azonos "szürke" kioltja egymást - a kontraszt-hatás megszűnne.
Ezután a tónus-kezdemények összehangolása következik. A világos és sötét foltokat szürke-skálák révén kötjük össze, vagyis megfelelő átmeneteket képezünk.

Ceruza-technikában az első vonalréteg kontúrral párhuzamos sorozatként jelenhet meg. Az eredeti határvonal belesímul a sötétebbik oldal-félbe.
A „helyi kontraszt” elvét más technikákban is hasonló eredménnyel alkalmazhatjuk.
Tus-rajznál a helyi kontrasztot létrehozó, első vonal-sorozat a mező-határtól "elfelé", arra merőlegesen is elindítható. A további vonalrétegek itt akár derékszögben is találkozhatnak.
A vonalkázás irányának gondos megválasztásával azonnal kifejezhetjük a felületek térbeli helyzetét. "Felületkövetés" esetén ugyanis a tónusozás vonalhálója az esésvonalakat vagy a rétegvonalakat követi. Közelebbről ez azt jelenti, mintha a felületre merőleges metszősík nyomán keletkező metszésvonallal párhuzamos vonalakkal tónusoznánk.









A megfigyelések száma

A legelső képsík-mozaikhoz tartozó „helyi kontrasztok” meghatározásához legalább annyiszor kell odanéznünk, ahány oldalú síkidom a kérdéses mező.
A megfigyelések számát a kapcsolódó kontúrok tovább növelik, hiszen ezek a szomszédos területeket újabb zónákra tagolják. A sarkokba torkolló mezőhatárok egyszeresen számítanak. Duplán veendők az oldalakba befutó keretvonalak. Ekkor ugyanis az eredeti határhoz többféle képsík-mozaik kapcsolódik, amelyeknek világosságát előbb egymástól is el kell különíteni. Képletben kifejezve:

M sz = k + 2 Kv él + Kv s

· ahol M sz = a megfigyelések száma,
· k = a képsík-mozaik kerületének oldalszáma,
· Kv él = az oldalba metsző keretvonalak száma,
· Kv s = a sarkokba futó keretvonalak száma.

Fenti összefüggés csak a legelső képsík-mező esetére igaz, hiszena kapcsolódó mezők körüljárásakor egyre több ismétlődéssel találkozunk. Korábban feltett összehasonlító kérdéseinkre - mint megannyi döntés - szaporodnak a tónus-kezdemények! Végül az adatok füzére összeér, s ekkor az alap-tónusozás helyszínhez kötött szakasza a helyi kontrasztok megállapításával lezárul.

A kidolgozás során - akár a látványtól függetlenül - a megfigyelt tónuskezdeményeket kiterjesztjük a közeli kerethatárokig ill. a „virtuális tónusváltókig”, amelyek mentén az ellentétek átfordulnak. Kialakulnak az átellenes „sakktábla-mezők”.

Átmenetek. A képsík-mozaikon belül kialakult szélsőséges tónus-kezdemények között átmeneteket képzünk. Lehetséges variációk: S/S, V/V ill. S/V, V/S. Szaggatott vonal jelzi az átfordulások képzelt tengelyét.

A tónusozás látványos eredményeképpen a kontúrok beleolvadnak valamelyik vonalfél-oldal tónusába.
A helyszíni tónusozás döntő hányada a (pillanathoz és nézőponthoz kötött) helyi kontrasztok vázlatos rögzítésével telik. Véleményem szerint a vonalmenti tónuskülönbségek lelkiismeretes feltárása a természet után készítendő látvány hitelességének egyik záloga. A kidolgozás gyakran emlékképekből táplálkozik - megfigyeléseink jegyzet-szerű tónus-kezdeményeit utólag összefésüljük. Ekkorra a helyszíni hatások közül biztonsággal kiszűrhető a lényeg, s összegezhetjük a téma szempontjából valóban fontos dolgokat.



Ceruza-rétegek. A vonalhálók iránya, kihagyások, a vonalak köze. (Önarckép-részlet, 1976, Chateloy)


Sakktábla-hasonlat

Átellenes képsík-mozaikok azonos világosságú sávjai a közös határ mentén csak pontban érintkezhetnek. Vonal mentén találkozván ugyanis feloldanák a határt s a két szomszédos mező összeolvadna.

Sakktábla-effektus. Helyezzük el ujjunkat a lap szélén úgy, hogy a környezet fekete-fehér oszása éppen keresztezze! Világos háttér előtt ujjunk sötétnek, sötét háttér előtt világosnak látszik. Az ellentétes tónusú háttér-mezők a tárgykontúron belüli tónust is váltásra kényszerítik.

Tárgy-rajz tollal



MB demo-lapja.

Másodéves építészhallgatók toll-gyakorlata a BME Rajzi Tanszékén. MB csoportja bevezető témának egy-egy frissen felszeletelt zöldpaprikát választott. A demonstráció lapján a henger tónusozása látszik. Az optimális vonalkázás javasolt iránya vagy a rétegvonalakat vagy az esésvonalakat követi. A jobb alsó részlet-nagyítás a paprika-szelet hengerpalástja és az alap sávos drapériája találkozását magyarázza, ahol a Helyi Kontraszt szabályai érvényesülnek. Szakaszosan megvizsgálandó, melyik az aktuális vonal-részlet sötét oldala?

A rajz jobb szélén a rajzolási sorrend lépéseire emlékeztető rövidítések sorakoznak:

1) Tiszta-vonalas kontúrháló (melynek részei a tárgyon túl: vetettárnyék, tónus- és színhatár, környezet, felületosztás... minden vonal-határ, ami kell a tónusozáshoz)

2) Helyi Kontraszt, mint első tónuslépcső

3) Elsődleges célunk: a forma kifejezése.


Urbán Erzsébet II. éves építészhallgató rajza (golyóstoll-technika).


Tardos Annamária II. éves építészhallgató rajza (golyóstoll-technika).


MB befejezett rajza.

A helyszínen megfigyelt tónuskezdemények a kidolgozás során egyéni átmenet-képzéssel kiterjesztendők. Az egyes képsík-mozaikokon belül a szélső értékek végül összesímulnak.

Nagyapám, Lakatos Artúr (1880-1968)

 

DSC_0044

A 2009. május 28-i nyilvános könyvbemutatón* elhangzott előadások szövegét az alábbiakban tesszük közzé:

ISBN: 978-963-06-7125-5

I - Szatmári Gizella:

„TANULMÁNYOK LAKATOS ARTÚR ÉLETMŰVÉHEZ”

c. könyv bemutatóján elhangzott ismertető

A könyv, amelyet most kézbe vehetünk, hosszú évek gondos kutató és gyűjtőmunkájának eredménye. Lakatos Artúr leánya, Márta magánkiadásban jelentette meg fia, Méhes Balázs tanulmányát. Tevékenységéhez időközben - szélesítve a családi vállalkozást - unokatestvére, Lakatos Mária is csatlakozott, egyelőre egy közösen kidolgozott fejezet erejéig. A munka természetesen a kötet megjelenése után is folytatódik, hiszen még mindig bővíthető az oeuvre-katalógus, felbukkannak esetleg csak írott forrásokból ismeretes alkotások, vázlatok.

DSC_0062

Lakatos Mária és Szatmári Gizella a Gellért-téri könyvbemutatón

A könyv 10 részre - 10 fejezetre -, valójában 1+9 fejezetre tagolódik. Az első rész a Wikipédiából, a szabad enciklopédiából gyűjtött alapinformációkat. A művész életpályáját, műveit, kiállításait, díjait, írásait ismerteti röviden, források és a hozzáférhetőség megjelölésével, mondhatnánk: kedvcsinálónak, figyelemfelkeltés céljából.

Ezután bővítés következik, tematikus, majd műfaji áttekintés, a festészet, a grafika és az iparművészet területeit felölelve. Ezen belül időrendi korszakolás, témák szerinti csoportosítás segít eligazodni. Mindezt Lakatos Artúr világhálós albumaiból válogatott illusztrációk kísérik, s máris felkeltették az érdeklődést mindezek még részletesebb megismerésére, még behatóbb tanulmányozására.

22-4

 1921 -Önarckép

A 2 - 10. fejezetben foglaltak újra, de ezúttal sokkal bővebben foglalkoznak az említett tárgykörökkel. Ismertetik a művész életútját. Ifjúkoráról részletes – Lakatos Máriával közösen készített - fejezet szól. Kiállításai és a méltató, ismertető kritikák időrendben következnek, az egyéniek esetében műtárgyjegyzékkel.

A grafikák képes katalógusa többrészes. Publikált művek (fejlécek, záródíszek, könyv és újság-illusztrációk, ex-librisek), majd Grafikák (tematikusan: tájak, városok szerint rendezve), ezután az Alkalmi grafikák (címke, csomagolópapír, emléktábla, meghívó, reklámgrafika, zászló) majd Tanulmányok és tervek). Végül a Battlay Geyza verseskötetéhez készült illusztrációk külön kiemelve zárják a gazdag termést rendszerezni kívánó fejezeteket.

pianista-kekes-szurken

1900 – Pianista (Battlay-illusztráció)

Lakatos Artúr munkássága - mint a fentiekből is kiderül - rendkívül szerteágazó, sokrétű, hiszen talán nincs is olyan ága-boga a művészetnek, amelyben ne tevékenykedett volna, amelyben nem alkotott volna jelentőset. Ezért nagyon nehéz lehetett a műtárgyak csoportosítását megoldani, a korszakhatárokat kitűzni. Talán a hagyományos képgrafika - alkalmazott grafika szétválasztást tekintve és azzal egyetértve, nem használnám a "publikált grafika" megjelölést, különválasztva ezzel pl. a záródíszeket, illusztrációkat az alkalmi grafikáktól (pl. meghívó vagy csomagolópapír-tervek), hiszen ezek is, azok is "publikáltak" lettek, megjelenésük, ill. felhasználásuk pillanatában.

138-1

1902 - Faluvége

A 8, 9, és 10. rész /fejezet/ gondolat és ötletgazdag bútor- és textilterveit, és azok bámulatosan sokrétű változatait mutatja be. Láthatunk itt belsőépítészeti és ipari formaterveket és kivitelezett alkotásokat, gobelineket, szőnyegeket, kerámia és porcelán munkákat - egy fáradhatatlan alkotóelme kimeríthetetlen bőségben megvalósított elképzeléseit.

46-2 

Zsolnay porcelán kancsó terve

Feladatom nem csak a könyv felépítésének ismertetése. Néhány gondolattal, események felidézésével, művek rövid bemutatásával megpróbálom megismertetni

LAKATOS ARTÚRT, a festőt.

1898 Schneeberg-akvarell gouache

1898 – Schneeberg, akvarell

Az iparrajziskola elvégzése után a Képzőművészeti Főiskolán Székely Bertalan növendéke. 1902-ben - még főiskolás - a meginduló Művészet folyóirat állandó munkatársa lesz. Ez év augusztus l7-én közvetlen hangú levelezőlapon (melyet saját kis akvarellje díszit) írja Lyka Károly művészettörténész, művészeti írónak, a lap szerkesztőjének: "Borsodi és gömöri bolyongásaim után most itt Savanyúkúton csöndes révpartra értem és dolgozom...Sokat tanultam, de kevés képet készítettem, kész dolgokat majd télen csinálok.". Valószínűleg nyári művésztelepi útjáról írt a "kedves Szerkesztő úrnak", akivel a jó, baráti kapcsolata sokáig fennmaradt. A lap éveken keresztül közölt tőle könyvdíszeket, fejléceket és záródíszeket, ex-libriseket.

143

1904 – Csöndes ember (címlap)

Alig húsz esztendős, amikor barátja, Battlay Geyza verseskötetéhez („Dalok a néma leányhoz) egy sor illusztrációt készít. Ezek megoldásukban közelebb állnak az egyszerű könyvdíszekhez, fejlécekhez, bár a versekhez tartalmilag szorosan kapcsolódnak.

1903-Battlay-cimlapterv

1903 – Battlay-címlapterv

A Művészvilág c. szaklap egyébként már l899-ben közöl Lakatos Artúrtól néhány, gazdagabban megfogalmazott rajzot (ilyen pl. az Akt békával, a Virágot szedő vagy az Éjszakát jelképező nőalak), amelyek szimbolikusabbak, narratívabbak a Battlay-kötetben szereplőknél, kidolgozásuk aprólékos, az önálló hangját még kereső művészre utalnak. A néma leányhoz intézett dalok mellé készültek kifejezésmódja jóval tömörebb, emblematikusabb.

Főiskolásként kötelező a nyári szünidő egy részét művésztelepen tölteni. Lakatos Nagybányára megy, talán több alkalommal is. Ismeretes egy 1904-es évszámot viselő Nagybányai táj című litográfiája. Mivel csak a nyarakat tölti ott, a szabadiskola állandó látogatóiról annak idején készített névsorokban nem szerepel. Mindenesetre a plein-air festésmód mellett elkötelezi magát, posztimpresszionisztikus törekvések, dekorativitásra való hajlandóság jellemzik képeit.

147-A 

1904 – Nagybányai táj (színes litográfia)

Az 1905/06-os tanévben befejezi főiskolai tanulmányait, rajztanári diplomát szerez. Franciaországi tanulmányútra indul, ahol a nagyipari textilgyártás folyamatába bekapcsolható művészi tervezőmunka kérdéseivel foglalkozik, ennek lehetőségeit tanulmányozza.

Fülep Lajos, a kitűnő művészettörténész és művészeti író, aki figyelemmel kísérte és nagyra értékelte Lakatos Artúr tevékenységét, l906-ban kelt írása szerint a művész a Baross kávéházban nemcsak a szóban forgó kötetben szereplő Balszélfogó asztalhoz volt bejáratos, hanem egy másik, főleg színészekből állóhoz is, mely egyszersmind Fülep baráti társaságát is képezte. Így ír: "Nekem más volt a társaságom, amellyel naponta együtt voltam, minden éjjel színház után és nagyon gyakran nappal is, ebéd után, a Baross kávéházban. Ez a társaság, legalábbis részben a legjavából tevődött össze annak, ami akkor nálunk a szellemi elit volt. Ennek a társaságnak tagja volt Pethes,...Ódray...Márkus László, egy személyben az Alkotmány és A Hét munkatársa,...Kürthy György előbb még írogató-rajzolgató, aztán szintén a Nemzeti Színház tagja, Lakatos Artúr iparművész,...néha Gulácsy, később Kárpáti Aurél...Csaknem mind valahogy részes vagy barátja Tháliának".

156-1

1907 – Márffy-Gulácsy-plakát

Az l906-os esztendő sok jót tartogatott Lakatos számára. Márciusban Szablya-Frischauf Ferenc és tanítványai számára tervezi a Philantia virágüzlet Váci utcai helyiségében "a kiállítás ízléses belső berendezéseit" - ez valószínűleg megegyezik a ma is meglévő, immár több mint száz éves szecessziós műemlék üzletbelsővel. Ősszel a párizsi Szalon kiállításán sikeres munkáiért törzstaggá választják. Fülep írásában kiemeli " a brugge-i tájképmotívum" megjelenítését, egyéb, az iparművészet körébe sorolható "dolgai" közül. Ugyancsak 1906-ban rendezi meg első önálló kiállítását a Könyves Kálmán szalonban. A katalógus címlapja is saját tervei szerint készül. A gazdag anyag, ahogy a művek címe is jelzi, követi élete helyszíneit: Kassai tornác, Lőcsei Bástya utca, Prágai részlet, Nagybányai részlet stb.

1910 Pragai utca (Kieselbach)

1910-es évek – Prágai utca

Idesorolhatók a külföldi tanulmányutak képi emlékei: belgiumi, kölni, szabadkai részletek, emellett természetesen az iparművészet számos területéről sok-sok terv és kivitelezett, újszerű alkotás látható. A kiállítás fogadtatása rendkívül sikeres.

1910 Napfenyes utca (Kieselbach)

1910 – Napfényes utca

1913-ban megfordul a szolnoki művésztelepen is. Szlányi Lajos főiskolai alakrajz-tanár és szolnoki törzstag egy fotóján, csoportképen látjuk, Ligeti Miklós szobrászművész és mások társaságában.

A festészet - a látvány festői eszközökkel történő megörökítése - egész életén át foglalkoztatja, nemcsak "útirajzok" formájában. Festői látásmódja továbbél szőnyegterveiben, gobelinjeiben, sőt - egyes motívumaikat tekintve – szövet- vagy tapétamintákban is.

A természet jelenségeinek megfigyelése, az ilyen módon szerzett elsődleges benyomások és tapasztalatok, a látvány, a színek és formák harmonikus világa jelenik meg festményein. Az együttesből bizonyos elemeket kiemelve, azokat másfajta rendező elvek szerint csoportosítva új tartalom közvetítésére használja fel és ehhez újabb kifejező eszközöket is alkalmaz.

Brugge-i csatorna

1906 – Brugge-i csatorna, tempera

Így jelenik meg a Brugge-i csatorna 1906-os temperaképe néhány év múlva gobelinen vagy a Mohácsi sokác utca képe ugyancsak gobelinen, az 1918 és 1930 között készült budapesti városképek a budavári épületegyütteseket ábrázoló jubileumi herendi kerámia tálakon. A falusi tájakról, kertekről készült akvarellek -pasztellek könyvillusztrációkon, a kerti növények, fák és virágok, kissé stilizálva, szövet- és tapétamintákban, illetve fejléceken, plakátokon élnek tovább.

1926 Ciganysziget Mohacsnal

1926 – Cigánysziget Mohácsnál

Festészete nem kiegészítése iparművészeti jellegű tevékenységének, nem pótlék még a II. világháború utáni években sem, amikor a más irányú tervezői munkára - szobaberendezések, bútorok, szőnyegek, gobelinek stb. egyedi tervezésére, kivitelezésére vonatkozó megrendelések, megbízások a megváltozott gazdasági-társadalmi viszonyok következtében csökkentek, sőt el is maradtak - hanem egész életművének alapját képező alkotó tevékenység.

Életmenetét megszakítja a világháború, majd a hadifogság, de a művészi alkotókedv és teremtőerő nem szenved csorbát. Több forrás szerint a szerbiai Nis város katedrálisának apszis-freskói restaurálta néhány társával. Ez bizonyosan emelte népszerűségét és kedvezményekhez is juttatta. Maga is megírja, hogy festéket, anyagot a táborvezetőség hozatott számukra Belgrádból, Szófiából, Szalonikiből, hogy a munkát folytatni tudják.

1916 Napoleon kertje

1916 – Napóleon kertje Portoferraio-ban, Elba szigetén

1916-ban Elba szigetére internálták, ahol Portoferraio-ban, Napóleon egykori palotájában lakhattak. Körülményei itt is elég jók voltak, sokat jelentett ismeretsége Carlo Alberto Petrucci olasz festőművésszel, aki a következő "táborhelyen", mint beosztott tiszt segítette kollegája munkáját. Könyveket is kérhetett a Művészet szerkesztőségétől. "Majd lequittelem munkáimmal" - írta Lykának.

Carlo Alberto Petrucci festőművészt számon tartják a lexikonok. Egyidős volt Lakatossal és hasonlóképen sokoldalú művészi tevékenységet folytatott: portrékat, tájképeket festett, illusztrációkat készített, rézmetszeteket is és egyfajta designer is volt. Esetleges további kapcsolatuk feltárása érdekes lehetne!

Szerencsés hazaérkezése után - az olasz fogságból mint "csererokkant" szabadul - Lakatos Artúr 1918-ban újabb gyűjteményes kiállítást rendez, jórészt a hadifogság alatt készült festményeiből és grafikáiból de hogy a folytonosság meg ne szakadjon, háború előtt készült szövetmintákat, dekorációkat, iparművészeti terveket is láthat a közönség.

1917 Cseh-bajtars-fohadnagy-arckep

1916 – Cseh főhadnagy bajtárs, Nocera

Az 1923-ban megalakult Paál László Társaság tagja, velük rendszeresen kiállít. A Társaság " nem fordul el a piktúra klasszikus hagyományaitól" - fogalmazzák meg célkitűzéseiket első kiállításuk alkalmával – „de nem zárkózik el a legújabb törekvések elől". Ez a nézet igen jól megfelel Lakatos Artúr művészi habitusának. A Magyar Nemzeti Galéria festészeti gyűjteményében egyébként három műve található: a 20-as évek végén keletkezett Mohácsi táj ill. Baranyai táj, valamint az 1934-es Pécsi külváros.

1929 Palosok temploma a Tettyen 55x75

1929 – Pálosok temploma Tettyén

Bár a festészet gyakorlása végigkíséri egész életét, a 20-as évek elejétől 1945-ig munkásságának súlypontja az iparművészet változatos területeire kerül át.

A tanulmánykötet gazdag képanyaga egy szerteágazó életmű bemutatására vállalkozott. Nem lehet eléggé méltányolni a belefektetett időt, munkát és energiát, amellyel a szerzők meghatározni igyekeznek Lakatos Artúr helyét és szerepét a XX. századi európai és magyar művészet folyamatában.

ünnepi beszédem alatt MB beszéde Lakatos Artúr volt műtermében, 2003. február 9-én, a Nyílt Napon.

Lakatos Artúr őszintén hitt a pillanat felettünk álló erejében, az ihletben, amellyel az Égiek alkotó munkánk kitartó erőfeszítéseit néha jutalmazzák” - írja a 2003-as Nyílt Nap bevezetőjében Méhes Balázs. Reméljük, hogy az Égiek kiterjesztik jóindulatukat az oeuvre-katalógus összeállítóira is és még sok eddig ismeretlen munkát - összefüggést és kapcsolatokat - sikerül megtalálni, feltárni és értelmezni!

LA Lánchíd 1946 of

1946 – Romos Lánchíd (a könyv címlapja)

II - Pálosi Judit:

Lakatos Artúr könyvbemutatóra

2009. május 28.

Festő és iparművész tanár munkásságát foglalja össze a szép, új könyv, amelynek megjelenését ünnepeljük.

DSC_0075

Szeretném idézni Lyka Károly szavait, mert nagyon ideillenek (1906-ban egy előadáson hangzottak el): Egyik fontos ismertető jele az igazi művésznek, hogy lelke, képzelete, akarata egységes.”„Az anyag, amellyel dolgozik, beleszól munkájába. Megtilt, vagy megparancsol neki valamit.” Ám ha különböző anyagokkal dolgozik is, „a művészi szellem azonos”. .

Az én feladatom ez alkalommal, hogy Lakatos Artúr iparművészeti tevékenységéről szóljak, és, ha most mégis könyvillusztrációit idézem magunk elé, annak célja, hogy mindjárt bevezetőül konkrét példáit lássuk milyen természetesen simul Lakatos Artúr munkássága a századforduló magyarországi művészetének foglalatába.

46-Nora

1902 - Nóra, Titánok könyve, színes pasztellrajz.

A tanulóévek alatt ért hatások a művészpályán rendszerint meghatározóak. Lakatos Artúr 1900-ban húsz évesen dolgozott Nagybányán, Hollósy Simon korrigált neki. Ez akkor már a negyedik nyara a Nagybányára 1896-ban érkezett festő-csoportnak, akik épp akkor egy könyv, Kiss József verseskötete tervezett díszkiadásának illusztrációit rajzolták. Lakatos Artúrt szintén illusztrátori munkára inspirálják ekkor barátjának, Battlay Geyzának költeményei. Nagybányán azonos feladatra vállalkozott a Münchenből érkezett magyar művész-csoport és a körükhöz budapesti tanulmányai után csatlakozott fiatal festő. Rajzaikat az általuk kiválasztott költeményekhez illő elégikus hang, egy-egy motívum kiemelése, finom stilizálás, néhol tónusos előadásmód, másutt – erős hangsúllyal - a szecesszió vonalkultúrája jellemzi.

19o2 p. 334 Finom konturos  fejlec

1902 – Finom kontúros fejléc

Nagybányán a természeti táj szépsége, ihlető ereje megragadta a nagyvárosokból ideérkezett művész-fiatalokat: Lakatos Artúrt, például, nemcsak az Erdély határán, nagy hegyek lábánál meghúzódó városka szép és nagyszabású táji környezete, hanem a növényzet dús pompája is. A virágzó rétek növényvilágához közel hajló festő művészetének egyik fontos ága, textilművészete mindvégig táplálkozott abból. A stilizáló szecesszió szellemében, és a textil-technika kötöttségeit figyelembe véve ornamentális textilmunkái az átírás különlegesen változatos módját mutatják. Finom és játékos, jókedvű és harmonikus motívum-világának másik forrása a magyar népművészet. Éppen ez váltotta ki a kiállításain rendszeresen aratott sikert. Csomózott szőnyegeinek magyaros motívumait örömmel üdvözölte a kritika, lelkesen ünnepelve az unos-untalan ismételt hagyományos perzsaszőnyeg motívumoktól való megszabadulást, és értékelve az újszerűségben is megnyilvánuló finom mértéktartást.

fenypaszmas-kigyos-fekvo

Fénycsóvás-kígyós szőnyegterv

„Valami zömök és sűrűvérű magyarosság jellemzi Lakatos Artúr kézírását...

A magyarosság nála temperamentumbeli megnyilatkozás, nem afféle program, ... nem kormányprogramokból, hanem jóféle népművészetből táplálkozik. Innen e mámorosan mély lilák mellett e harsogó zöldek, tüzes pirosak,, melyek olyan jó helyre kerültek a Lakatos szőnyegein és szövetein: a sok száz éves, arisztokratikus és mégsem degenerált népfantázia keverte ki e színeket ilyen eleven és mégsem lármás akkordokba. A foltok és vonalak egyensúlytartását a festő Lakatos is az iparművésztől tanulta és ez nem válik ártalmára „

- idézi Lakatos Mária a Nyugat kritikusát.

Garaboncias-olomuveg

1910-es évek - Garabonciás – ólomüveg ablak

A mindennapi élet környezetének esztétikai színvonalát a még gyáripari tömegtermelést nem ismerő korok szintjére emelni, ez a század első évtizedeinek egyik legfontosabb művészi törekvése. A kézművesség pártolása ennek egyik oldala, s itt minden a tökéletes mesterségbeli tudás megszerzésének biztosításával kezdődik. Lakatos Artúrt, aki az iparművészet több különböző ágában tevékenykedett, aki tervezett szőnyeget, gobelint, bútort, színes ólomüveg-ablakot, teljes szobabelsőket (ma belsőépítészetnek mondanánk), a tanítás az alkotó-tevékenységgel szinte egyenlő mértékben foglalkoztatta. A hazai textilművészet történetében, s ezen belül a magyarországi gobelinszövés-oktatás történetében nagy a jelentősége, hogy 1906-ban megalapította és – megszakításokkal - 35 éven át vezette a Székesfővárosi Iparrajziskola textilművészeti tanműhelyét.

Most elébe vágtunk az eseményeknek.

Néhány éve abban a kivételes, szerencsés helyzetben lehettem, hogy kézhez kaptam, olvashattam Lakatos Artúr rendkívül érdekes és értékes ipartörténeti kordokumentumnak számító emlékiratait.( a Magyar Iparművészet folyóiratban 2004-ben publikáltam). Abból az időből való, amikor a gyáripari textilminta-tervezést 1905-ben Franciaországban tanulmányozta. Ez az írás nemcsak a festőnek készült és rajztanári diplomát szerzett művész sokoldalú érdeklődésére vet fényt, s nemcsak a textiltervezésnek egy speciális ágában való gazdag aktivitására irányíthatja az olvasó, s a kutató figyelmét. Érdekfeszítő beszámoló egyúttal a hazai textilgyáripar működésének fordulópontjáról. Amikor a három hazai textilgyár legnagyobbikának ösztöndíjával, Goldberger Leó Franciaországba küldte Lakatos Artúrt, hogy kitanulja a nagyüzemi textiltervezés műhelytitkait, kezdetét vette annak a tarthatatlan helyzetnek a megváltoztatása, amely mindhárom gyárat jellemezte. Ezekben ugyanis a nyomómintákat német és francia utazóügynököktől vásárolták drága pénzen, magyar textiltervező nem volt, tehát nem volt eredeti művészi mintatervezés sem a magyarországi textilgyárakban. A felismerés, hogy ezen változtatni kell, fiatal művészeket állami és gyári ösztöndíjhoz juttatott, s Lakatos Artúr az elsők között volt, akik külföldön tanulmányozhatták a gyáripari textiltervezést.

Ennek a tanulmányútnak volt a másik - még fontosabb – eredménye, hogy hazajőve megszervezte a Fővárosi Iparrajziskolában a textilművészeti szakosztályt, az elsőt Magyarországon, és a szövő – hímző tanműhelyt.

19o6 Paris szovetminta (draperias)

1906 – Párizsi szövetminta

Iparrajziskola - fél évszázadon át viselte ezt a nevet a mai Iparművészeti Gimnázium.

a Székesfővárosi Községi Iparrajziskola 1886-ban alakult meg a Pest Városi Központi Főrajztanoda átszervezésével.

Eleinte a Czukor utcában működött. Az 1880-as évek végén a Vigadó épületében is volt néhány szakosztály. Önálló épületre volt szükség azonban, s1893-ban beköltözött az Oroszlán utcai épületbe (ma Török Pál u.) Ám 1904-ben bevezette az Iparrajziskola az elméleti oktatás mellé a műhely-oktatást , és a műhelyek egy része nem fért el. A textilműhely, például, 1907-ben a Ráday u. 33-ban, majd a Verpeléti u. 3-ban(ma Karinthy Frigyes út) működött. 1930-óta van valamennyi műhely a Török Pál utcában. (Az iskola neve 1946-tól Szépműves Lyceum volt, 1950-ben kapta mai nevét: Képző- és Iparművészeti Gimnázium).

Székesfővárosi Iparrajziskola 1906/1907 iskolaévi Értesítőjéből (Bp. 1907) a következőket tudjuk meg:

„Az Iparrajziskola igazgatójának előterjesztésére a Tek. Tanács a 142.637/906/. számú határozatával az iparrajziskola női munkatermével kapcsolatos szövőipari tanműhely létesítését határozta el..E tanműhelynek most kialakulófélben levő szervezete szerinti célja a szőnyegszövés különböző technikáinak ismertetése, a háziiparszerűleg űzhető szövés terjesztése és a tanműhelyben készített szőnyegek gyakorlati értékesítése.

„Lakatos Artúr okleveles középiskolai rajztanár, festőművész, a párizsi Salon d’Automne societairje, a velencei és milánói kiállítási aranyérmek birtokosa tanította a szövőipari szakrajzosztályban a szakrajzot, ez osztály főnöke és felügyelt a szövőipari tanműhelyben készült művészi szövött-termékek kivitelére.

„A szövőipari szakrajz-osztály célja szövő-szakrajzolók képzése, szövőtanműhelyünk növendékeinek szakrajzi kiképzése, továbbá szövő-szakipari mintarajzok előállítása...”

Lila ezüst indás szövetminta

Lila ezüst gépi szövetminta (1900-as évek)

A tanműhely tanulói két csoportba oszlanak. – rögzíti az Értesítő ..A munkástanulók a műhelyt folytonos működésben tartják , és lehetővé teszik, hogy a különböző szőnyegszövési technikák , a szövés legkülönbözőbb stádiumaiban bemutathatók legyenek.” „A tanulók másik csoportját képezik az u.n. műkedvelők, kik az iparrajziskola női rajzosztályainak vagy női munkatermének növendékei, kik... a különböző szőnyegszövési technikákat elsajátítani óhajtják...A különböző szőnyegszövési technikák gyakorlati oktatásával a Tekintetes Tanács Kiss Valéria szövőipari tanítónőt bízta meg.” Itt egy pillanatra meg kell állnunk, mert jelentős személyiségről van szó, aki az 1904-ben alapított gödöllői szövőműhelyből jött át az Iparrajziskola 1906-ban alapított szövőtanműhelyébe A gödöllői szövőnők egyike így emlékezett rá: Kiss Mária Valéria, Kiss Ernő 48-as honvéd altábornagy leánya volt, egy kedves idős hölgy. A szövőiskola vezetője és egyik alapítója.” A következőket pedig már Kőrösfői Kriesch Aladár írja egy levelében, 1905-ben: „...az összes textilipari technikákat – beleértve a gyapjúból a fonál fonását és festését is ­ alaposan érti ( a csomózást a helyszínen, Kisázsiában tanulta – a csipkevarrást Velencében és Brüsszelben...)”

Már az első esztendő után sikereket könyvelhetnek el: Székesfővárosi Iparrajziskola 1907/1908 évi Értesítőjében ez áll: „...a tanműhely a jelen iskolai évben is eredményesen és szép sikerrel működött...A tanműhely által készített nagyszámú és művészi kivitelű szőnyegek közül többet kivittünk a londoni magyar kiállításra...

1913-MIP-Brugge

1913  - Brugge-i csatorna, szövött falikép

Gobelinszövés

Nemcsak a gyári textiltervezés tanult alapokra helyezése lebegett célként Lakatos Artúr szeme előtt. Fantáziát látott abban, hogy a gobelinszövési technika megismertetésével hozzásegítse a kárpitművészetet magyarországi felvirágzásához.

A gobelinszövés oktatásához nemcsak saját tervezésű kivitelezési rajzokat (kartonokat ) használt, hanem a munka mind színvonalasabbá tétele céljából neves művészeket kért fel, közöttük például Rippl-Rónai Józsefet is, készítsenek kartonokat a műhely számára. (Lakatos Artúrral ezekben az években Rippl-Rónai, mint a Műhely művésztársulás elnöke együtt dolgozott. (Együttműködésük területe az Uránia műkereskedésben Műhely-lakásművészeti kiállítások rendezése.)

1904 Szerencsejatekosok (Kassa) ceruza akvarell   21x23

1904 – Szerencsejátékosok, ceruza, akvarell (gobelin-terv)

Lakatos Artúr saját gobelin-terveit is az Iparrajziskola műhelyében szőtték, de nemcsak ott. Nagyra becsülte a gödöllői műhelyt is. Itt készült az 1904-ben tervezett Szerencsejátékosok című remek kárpitja, és finom kis Bruggei városképe, melyeket 1910-ben, a Könyves Kálmán Szalonbeli nagy sikert aratott kiállításán mutatott be. ( 1913-ban publikálta a Magyar Iparművészet folyóirat.)

Lakatos Artúr kárpitjait (szövött képeit, képszőnyegeit...(szerencsés franciák, van rá egy jó szavuk: tapisserie!)… kezdetben formai egyensúly, hangsúlyos kontúrokba foglalt homogén színfoltok, és legtöbbször síkszerűség jellemezte. Ez akkor is érvényes, ha messzire nyílik a táj, például, a Szerencsejátékosok kárpit esetében. Hiszen az előtér három nagy figurája és a kétoldalt behajló lombok olyan erős hangsúlyt adnak az első síknak, szinte kitöltik azt, a tájháttér már nem játszik szerepet.

Szerencsejatek-gobelin-Godollo-42

Az 1906-ban tervezett két Tündér Ilona kárpiton ( az Alkony és a Hajnal) még erősebben az első képsíkba sodorja a motívumokat, pozitív és negatív formákat szinte egyenértékűvé téve. Az 1920-as évek derekától azután egyre inkább a valósághű arányokra törekszik kárpitjain, így fontos szerepet kap kompozícióiban a távlat is.

Tunder-hajnal

Tündér Ilona (Hajnal)

Lakatos Artúr bútortervező művészetéről lelkes kiállítási kritikákban olvashatunk. A Magyar Iparművészet folyóirat kiállítási beszámolói, kép-anyaga hűségesen tájékoztatta kora közönségét az egyes darabokról és megvalósult, teljes belső terekről. A rendszeres kiállítások színvonalas megoldási módokat kínáltak arra, hogyan lehet megfelelni a kor-igénynek, hogy a bútorok, berendezési tárgyak olcsón és ízlésesen funkcióját teljesítő, lakható otthon alkotóelemi legyenek.

1 - 19o3 karosszek-gobelinnel

1903 – Karosszék gobelinnel

Lakatos Artúr bútortervező művészetéről szólva szeretném megemlíteni, milyen vonzó Méhes Balázs és Lakatos Mária könyvének személyes hangja. Természetes közelségbe kerül általa a művész. Sem a kutató és a kutatás tárgya közötti gyakori elegáns távolságtartás nem hűti le az érdeklődést, sem a kutatása tárgyába beleszédült, felhevült lelkesedés nem viszi túlzások felé az értékítéletet.

12 - 1938 - magyaros szobabelso terv

1938 – Magyaros szoba terve

Úgy érezzük, pontos a kép és mélyen rokonszenves, s ami a magam korosztályát illeti, a személyes hang ezúttal talán elfogadható részemről is:

Amit Lakatos Artúr környezet alakító művészete létrehozott, abban otthon érezzük magunkat. Abban érezzük ma is otthon magunkat.

kredenc

1910-es évek - Kredenc (tálaló szekrény)

III. Ami a kötetből kimaradt

2009. május 28-i könyvbemutató után felbukkant művek jegyzéke:
 
1910-Konyves-Kalman-plakat-kepkonyvtar
1910 – Lakatos műkiállítása, Könyves Kálmán Szalon – színes plakát Engels Zsigmond kiadása, Bp. Budapesti Történeti Múzeum könyvtára, Kiscelli Múzeum – http://www.kepkonyvtar.hu
 
Napoleon-plakat
1910-es évek – Napóleon az asperni ütközetben, 1809  - plakátOrszágos Széchenyi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár (http://www.kepkonyvtar.hu)
1910-es évek – Hadfi pipával, olaj, karton, 33,5x40 cm, jelzés nélkül
1916-Hadifogoly-tiszt-festes-kozben-Asinara-szigeten
1916 – Hadifogoly tiszt festés közben Asinara szigetén, 80x76 cm, olaj, vászon, j.j.l.: Lakatos Artúr 1916 Asinara
 
1925-Belvedere
1925 – Nagybányai (?) utca (mb szerint:  Mohács)– felbukkant a Belvedere Galéria 2009. májusi aukcióján, olaj, vászon, 50x60,5 cm,  j.b.l. Lakatos A. 1925
 
 pinterantik-somogyi-taj
 
1926 – Mohácsi csatamező, olaj, karton, 50x34,5 cm, j.b.l. Lakatos A. (http://pinterantik.hu/hu/node/4236) A Pintér Galéria aukcióján Alföldi táj címen szerepelt 2009. nov. 4-én.
 
Balaton-Tahy
 
1927  - Fürdőkabinok Szemesen, olaj, vászon, 73x50 cm, j.b.l. Lakatos A.
 
1928-Zolti-vadaszkepe
1928 - Visy Zoltán vadászképe, olaj, vászon, 80x120 cm, j.b.l. Lakatos Artúr, 1928
 
Ausztria-Tahy
1934 - Waidhoffen an der Ybbs partján, olaj, vászon, 75x55 cm, j.b.l. Lakatos Artúr, 1934
 
1942-pecsi-foter-ceruza
1942  -Pécsi Főtér, ceruza, papír, 27,5x18 cm, j.b.l. Lakatos Artúr, 1942
 
1953 – Zsennyei kazlak, olaj, vászon, 110x 75 cm, j.b.l. Lakatos A, 1953
 
1962-November-a-faluban-Nagymaros
1962 – November a faluban (Nagymaros) 50x60 cm, farostlemez, olaj, jjl.: Lakatos A 1962
 
1910-Zsolnay-kakasmintas-8418-5567
1910 – Zsolnay váza két füllel, porcelán fajansz, magastüzű mázzal, (formaszám: 8418, dekorszám: 5567, magasság: 30,5 cm)
 
*Dr. Méhes Balázs: Tanulmányok Lakatos Artúr (1880-1968) festő- és iparművész tanár életművéhez
ISBN: 978-963-06-7125-5