Négyzethálós lamellák

Képzelt belső terek megjelenítése

Forgástestek kívül, belül.

Tömeg és tér  viszonya - léptékváltással. Tárgyrajz és térrajz kapcsolata. Pozitív és negatív formák. Gömb, henger, kúp, gégecső  példája. Egyszerű formák álló és fekvő változatainak elemzése. Tisztavonalas, felületosztásos és tónusos grafikai megoldások.

 

A szeletelő módszer

 

Minden a PHV-kockával kezdődik.

Végtelenítsük a “beülő hasábot” (l. Folyosórajz)! Alkalmazzunk befoglaló kockarácsot, vetületi négyzethálókat, találjuk meg a nézőpontunkhoz tartozó horizontot és az iránypontot, határozzuk meg az első kocka virtuális mélységét, vigyük fel minden előállított felületre a méter-osztásokat, átlókkal keressük meg a szerkezeti kockarács csomópontjait, szerkesszünk a legtágasabb mozaikokban, fejezzük ki rövidülő-összetartó háló-osztásokkal a térhatároló síkokat , a hálótól való eltéréseket rögzítsük először a vetületeken...

Segédlet "Az én barlangom" c. elsőéves modellfeladat rajzi feldolgozásához

Kulcs-szavak: alaprajzi háló, átlós módszer (saroktükrözés), befoglaló (beírható) kockarács, beülő hasáb (végtelenített, négyzet-keresztmetszetű folyosó), elő-tónus (felületosztás, anyagjelölés), esésvonal, helyi kontraszt, iránypont-koordináták, képkivágás, képsík-mozaik, lamella-koordináta, metszet-profil, méter-háló, négyzethálós nagyítás, PHV-kocka, rácspont, rész-kontúr, rétegvonal, síkra-bontás, szeletelő módszer, vetület, vezérsík.

FELADAT: Tömör kockába üreget mélyítünk. Ábrázoljuk a képzeletbeli barlangunkban feltáruló tér látványát!

Kúp-szerű tér belseje. Fent a vetületek, lent a térsarok-lapjaival párhuzamos kúp-metszetek sorakoznak. Az enteriőr ábrázolást úgy készítjük elő, hogy a (kockából kivágott) belső teret vázlatosan, modell-szerű tömegként kívülről ábrázoljuk. A modellre fokozatosan felvisszük a belső tér ábrázolásához szükséges lamella-rendszert. Minél bonyolultabb a belső tér, annál több metszet-sorozatra lesz szükségünk. 

A téma egy ókori barlangsír tisztavonalas távlati képére emlékeztet, amelyet rakott kősorok és a padlóháló osztásai érzékeltetnek.

Atreusz király kincsesháza, Mykene-ben (tholosz).

Intuitív (azaz kitalált) belső terek grafikai megjelenítése az alábbi előzmények feltételezett ismeretére épül :

Folyosórajz (hosszúkás, szimmetrikus tér legalább egy iránypontos perspektívában való, természet utáni rajzolása), mely átmenetet képez a tárgyrajz és a térrajz között;

Tónustan (a vonalperspektívával elérhető mélységi hatás fény-árnyékos  fokozása, átmenetek képzése ceruzával, természet utáni tárgyrajzolás)

PHV (perspektíva helyreállítása vetületekből)

elnevezésű szerkesztéses feladat-típus megoldási folyamatának elsajátítása, amely a befoglaló kockarács használatát tanítja;

Félgömb-szerű kupolatér bordás makettja

Tárgyrajztól a térrajzig

 

Tárgyrajz és térrajz közt léptékváltás a határ. Térrajz során a téma és a szemlélő viszonya megváltozik. A kiskocka megnő, a horizont lesüllyed (l. MB: Folyosórajz).

Szabadkézi rajzban a Tér négyzethálós nagykocka-belsőként értelmezendő (l. MB: Fókuszban a Térsarok).

Szalag-szerű folyosó távlati képe. Négyzethálós vetületek és befoglaló kockarácsos modellrajz
segítségével készült.

Befoglaló kockarács

Bármilyen bonyolult alakzat megjelenítésére alkalmas a befoglaló (burkoló) kockarács. Akár pozitív, akár negatív formát kívánunk perspektívában bemutatni, a formációra kívül-belül szorosan illeszkedő kockarács (ami vetületekben négyzethálót jelent) mindig kisegít minket.

A köztes részletek a hálón belüli osztások fokozatos sűrítésével fejezhetők ki. Ez a gyakorlatban további (az előzőkre merőleges) szeletelést, azaz (rajzilag) csíkozást jelent. Szabadkézi rajzban a fokozatosság fogalma alatt a korábbi háló-osztások perspektívában megvalósítandó felezését (negyedelését, nyolcadolását, tizenhatodolását, harminckettedelését…) értjük.

A végleges fény-árnyék-hatásokat befejező tónus-rétegekkel érhetjük el.

Térbeli alakzatokat síklapok vagy görbe felületek határolnak. Az íveket húrokkal vagy érintőkkel, a görbe felületeket átmenetileg síkokkal helyettesítjük.

Pozitív formára befoglaló kockarácsot borítunk. Negatív formánál beírható kockarácsot alkalmazunk: barlangunk üregét kibéleljük.

Befoglaló kocka modellje

Lamellás doboz kivett lamellával

Hossz- és harántlamellák

Bújjunk bele a dobozba!

Rajztudásunk eddig valós tárgyak megfigyelésen alapuló, természet-hű ábrázolásán nevelődött. Ez a feladat arra a feltételezésre épül, hogy a magunk elé képzelt szerkezeti váz-kockát képesek vagyunk akár fejből is megrajzolni. Pozitív formák szerkezetét befoglaló kockaráccsal, burkoló négyzethálóval közelítjük meg.

A tömör nagykockából kivájt tömeg-hiány az elképzelt léptékváltás absztrakciója során belső térré alakul. Barlangunk belsejének megrajzolása nem könnyű feladat. Próbáljuk a negatív formákat is határoló felületeikkel megjeleníteni!

Első lépésként (mondjuk képsíkunkkal párhuzamosan) egyenlő vastag lamellákra daraboljuk a befoglaló nagykocka tömegét. Ez néhány jellegzetes metszetet (oldalnézetet, falnézetet) jelent. Egyszerű barlang-profil és szerencsésen kiválasztott nézőpont esetében egy sorozat lamella elegendő.

Bonyolult képződmény esetén az előző sorozatra merőleges irányba sorakozó lamellákra is szükségünk lesz. Lamelláink a szeletelő (kazettás) módszerrel képződnek: a vízszintes alaprajzi hálóra (a padlóra) függőleges és egymásra is merőleges síklapok sorozatait állítjuk.

Dunai kagyló nézetei

Az imént leírt lamella-formáció háztartásunk jégkocka-tartó rekeszeire hasonlít. Konyhai példánál maradva, idézhetjük a sok-húros tojás-szeletelőt is!

Tojás szeletelő kézben tartva – a lamellás módszer ötlete

Kemény tojás szeletei széthúzva – illusztráció a kazettás módszerhez

Tisztavonalas tojás-belső. Zeppelin-testére emlékeztető látványát (képsíkunkkal párhuzamos) tojás-szeletek perspektivikus sorozata alkotja.

Réteges formák után kutatva, környezetünk számos mintát szolgáltat: bizonyos geológiai képződmények (ahogy a mészkőréteg kialakult), vagy a dunai kagyló recézett felülete.

Kézben tartott dunai kagyló, toll, 2008

Lamella-tan

Hogyan ábrázoljuk perspektívában a felnagyított lamellát? A magassági osztásokkal ellátott, közeli függőleges éllel kezdjük. Bejelöljük a horizontot és az iránypontot. Ezután következhet a lamella négyzethálója. A magassági osztásokat rendre összekötjük az irányponttal. A szélső ferdék, majd a köztes ferdék plasztikusan kirajzolják lamellánk térbeli helyzetét. Az egyes mezőkhöz tartozó rész-kontúrok torzulását - a háló-mezők látszólagos deformációjához igazodva – a perspektíva szabályai szerint felvisszük a lamellára. Eközben a közeli rész-mezőket kinagyítjuk.

Lamella szemből

Lamella rövidülésben

Keresztirányú lamellák skurcban

A kockán belüli nevezetes pontokat lamella-koordinátákkal határozzuk meg. Eljárásunk lépéseit a függő cseppkő térbeli helyzetének meghatározásával szemléltetjük:

Cseppkő-koordináták

Cseppkő-lamella rövidülésben

1) A padlósík alaprajzi hálóján bejelöljük a csepp helyét (Px-y) és nézőpontunkat (NPx-y).

2) A képsíkunkra merőleges hosszanti lamellán bejelöljük a csepp magassági helyzetét (Py) és a nézőpontunkhoz tartozó szemmagasságot (NPy). Ez a lamella szállítja perspektívánkhoz az erős rövidülés adatait.

3) Haránt-lamella – Ha további jelentős információra lenne igényünk, akkor a képsíkkal párhuzamos metszeteket is hasznosíthatjuk a látvány szerkesztésénél.

Egy-egy négyzethálós lemezt érdemes előbb nézetében kiterítve tanulmányoznunk.

Boglya (félgömb) példája

Állapítsuk meg a térhatároló kontúrvonal jellegzetes töréspontjainak hálóhoz viszonyított koordinátáit! A metszet-kontúrok látványtervünkön rövidülésben jelennek meg. Szeletről szeletre haladva, az esésvonalak csíkjai lassan kirajzolják a barlang belső felületét.

Falazott boglya – rétegvonalakkal

Szeletelt boglya – esésvonalakkal

Félbevágott boglya – falazott felületosztással

Félgömb belsejének vetületekből való szerkesztése

Félgömb (bordás) belseje – esésvonalakkal

Félgömb (falazott) belseje – rétegvonalakkal

Félgömb vetületei (a fenti rajz részlete)

Legtöbb adatot a szélső lamellák szállítják. A nézőpontunkhoz tartozó hosszanti lamella éppen élben látszik. Ezen a vonatkozó tér-profil jellegzetes töréspontjainak magassági koordinátái gyűjthetők össze. Minél összetettebb a belső térre tapadó négyzethálós felület, annál sűrűbb szeletelésre lesz szükségünk egy-egy főirányban.

Az ábrázolandó alakzat kiterjedése és bonyolultsága határozza meg a lamellák számát és jellegét. Több sorozat esetén színek, betűk, számozott jelek használata nagyon ajánlatos.

A vizsgálandó lamellán a teljes tér-metszet felvitele után helyezzük el választott nézőpontunkat és a horizontot is! Ekkora már kiderül, hogy nem lesz szükségünk a hátunk mögé eső részletre. Lamellánként mezőről-mezőre haladva, perspektívában rögzítjük a látómezőnkbe eső tér-kontúrt.

A teljes határoló tér-burok látványa a szeletek által szállított rész-kontúrok azonos alaprajzi pontjaihoz (az alaphálóhoz) tartozó magassági pontok haránt irányú összekötésével rajzolódik ki. Ez a kivitelezés gyakorlatában azt jelenti, hogy képsíkunkkal párhuzamosan haladva, keresztirányban “bedeszkázzuk” a magassági állványzatot.

Esésvonal, rétegvonal

Ábrázolandó felületek képsíkhoz viszonyított helyzetének legtakarékosabb kifejezését - a tónusozás előtt - grafikus csíkozással valósíthatjuk meg. Ez közelebbről rétegvonalozást vagy esésvonalozást jelent . A rétegvonalozás egyenletesen rakott, vízszintes téglasorokkal szemléltethető. Esésvonalakra példa a deszka falburkolat, vagy tetőn a fémlemez-fedés illesztéseinél alkalmazott korcok rajzolata. Az esésvonal irányára a legrövidebb úton legördülő vízcsepp utal.

 

Milyen lehetett a trójai faló belseje?

Így kucoroghatott a tíz  válogatott görög harcos a trójai faló belsejében.  A hajóépítésben is járatos, leleményes Odüsszeusz hosszanti irányban valószínűleg deszkákkal borította  a keresztirányú bordákból megformált paripa testét. A legendás lónak szilárd lábakon kellett nyugodnia, hogy kibírja a vontatást is. Lábanként legkevesebb három rúddal számolva, könnyen elképzelhetjük, hogy a has szűk terét  átlósan benyúló merevítések gerendái tovább csökkenthették.

ÖSSZEFOGLALÁS

Pozitív és negatív formák szerkezeti rajzát befoglaló kockaráccsal vagy burkoló négyzethálóval közelítjük meg. A nagykockán belüli nevezetes pontokat lamella-koordinátákkal határozzuk meg. Lamelláink a kazettás módszerrel képződnek: a padló-hálóra egymásra merőleges pengefal-sorozatokat állítunk. Lamellánként haladva, perspektívában rögzítjük a látómezőnkbe eső tér-kontúrt. A teljes tér-burok látványa rész-kontúrok keresztirányú összekötésével rajzolódik ki. A végleges fény-árnyék-hatásokat befejező tónus-rétegekkel érhetjük el.

Minden spekulációnál többet ér a terek és tónusok türelmes megfigyelése. Rajzoljunk minél többet természet után!

Íves felületeken a tónus-pászmák alkotó-irányúak.

MB-hivatkozások :

Folyosórajz
Perspektíva Helyreállítása Vetületekből (PHV)
Első kocka – szélső kocka (a Papírcsík-módszer)

Térsarok kockatoronnyal

Ceruzatechnika

Lamellák

Tárgyrajz

Térrajz

Tónus-tan

Befoglaló kockarács

 

A látványterv szerkezeti váza

Kulcs-szavak: átlós módszer (sarok-tükrözéses rácspont-szerkesztés), befoglaló kockarács, felező sík (segédvetület), legnagyobb közös osztó, nézési irányba forgatott alaprajz (NIFA), oldallap-metszék arány, papírcsík-módszer, PHV-feladat (Perspektíva Helyreállítása Vetületekből), tárgy-képsík, térsarkos munka-sarok, térsarok, vetületi négyzetháló.

 

A vetületeivel megadott, perspektívában ábrázolandó objektumról ideiglenesen minden kiszögellést lefaragunk, s minden beszögellést kitöltünk. A sematizált tömegre befoglaló kockarácsot borítunk. A kockarács a szerkezeti váz rajzolása során – valódi építkezéshez hasonlóan - az állványzat szerepét játssza [2].

Akármilyen bonyolult formára szabályos kockarács-burok húzható.

A kockarács alapegységéül a befoglaló forma kisebbik főmérete - mint legnagyobb közös osztó - kínálkozik. Az előkészítő fázis során a vetületekre borított modulháló átló-sorozatai segítségével a rácstól való eltéréseket is pontosan rögzíthetjük.

Az alaprajzot forgatva az épületet képzeletben körbejárjuk.

 

Mérlegeljük gondosan a tervezett konstrukció és az adott környezet együtteséből adódó látvány lehetőségeit! Az alaprajz kontúrjait egybevetjük a vonatkozó oldalhomlokzatokkal. Sarok-sziluettek, madártávlati tömegvázlatok készítése során választhatjuk ki a legkedvezőbb nézőpontot [2].

Gyakorlati szempontból a vetületi rajzokat is különálló lapokon érdemes szerepeltetni.

Ennyi előkészítés után végre hozzáfoghatunk a távlati kép szerkezeti felépítéséhez. Eljárásunk lényege az első kocka nézőpont-helyes ábrázolása [1]. A modulháló többi rács-pontját sarok-tükrözéssel hozzuk létre .

Központi szerepet játszik az első kocka rácsban elfoglalt helyének felismerése, azaz az állványzat szerepét játszó modulháló alapméretének megállapítása.

Az adott feladattól és választott nézőpontunktól függ, hogy belülről kifelé vagy kívülről befelé haladunk? Kiskockákból szőjük-e a befoglaló szerkezeti rácsot, vagy az univerzális nagykockát hasogassuk-e magjáig [5]?

 

Térsarkos munkasarok módszere

Jelentősen megkönnyíti a szerkesztést a jó hozzáállás – ajánlatos munka-sarkunkat az ábrázolandó tér- vagy tömeg-sarok határoló lapjainak helyzetéhez hasonló módon berendeznünk. Toljuk rajzasztalunkat a sarokba!

Terítsük magunk elé a nézési irányba forgatott alaprajzot (NIFA)! Bal felől, a falra az elkészítendő térsarok baloldali, jobb felől, a falra a jobboldali homlokzat kerüljön! Így közvetlen látókörünkbe gyűjtjük az ábrázolandó tér- ill. tömeg összes, egyszerre látható lapját. A látványrajzos gyakorlatában a fentiekben körülírt térsarkot hevenyészett paravánok pótolják.

 

A térsarok lapjait képviselő három vetület tanulmányozása során meghatározzuk a modulháló egységét. Válasszuk a főméretek legkisebbikét, vagyis a legnagyobb közös osztót! Nagyon fontos, hogy a vetületek azonos léptékűek legyenek.

A vetületekre papírcsíkkal visszük át a befoglaló kockarács négyzethálóját. Az egyes részletekhez andráskereszt-osztások sorozatával jutunk el. Az alap-hálót érdemes színnel kiemelni.

Az első kockát szabadkézzel vázoljuk fel. A háló többi elemét átlós módszerrel (saroktükrözéssel) szerkesztjük [1].

Az első kocka távlati képéhez hasznos adatokat nyerhetünk a megfelelően előkészített segédvetületeinkről [3].

Az épülettömeg határoló síkjaira a láthatóság szerint rendre felhordjuk a szerkezeti hálót, majd mezőnként lépegetve, az egyéb osztásokat, építészeti tagozatokat is. A közeli síkokat további részletekkel (fal-vastagság, födémperem, felületosztás, nyílás, anyagjelölés, önárnyék, vetett árnyék, tónus, szín…) is gazdagíthatjuk [6].

Segédvetületek az első kocka nézőpont-helyes ábrázolásához. Az alálátás arányát a „felező-síkról” olvassuk le. Az oldallap-metszékek arányát a nézési irányba forgatott alaprajzról (NIFA)vesszük át [3].

ÖSSZEFOGLALÁS

Az egyszerűsített tömegre befoglaló kockarácsot húzunk. Az első kocka választott nézőpontunknak megfelelő perspektív torzulással ábrázolandó.

Az első kocka szabadkezes távlati képéhez hasznos adatokat szolgáltatnak segédvetületeink. A szerkezeti rácsot átlós sarok-tükrözéssel hozzuk létre. Az épülettömeg részleteit fokozatosan hordjuk fel az állványzat szerepét játszó vázra.

Ajánlatos munka-sarkunkat a perspektíva helyreállításához szükséges vetületekkel körbevenni.

Ha az épület kontúrja látómezőnkön túlnyúlik, akkor pozitív saroknál burkoló kockahálót, negatív saroknál virtuális kockatornyot alkalmazunk [4].

	Hotel Ellivuori bővítése, 1974 (Suvitie-Uusitalo építésziroda, Tampere). Az első kocka szabadkézzel, a lejtős terepből adódó nézőpontnak megfelelően, alacsony horizonttal készül. A kocka oldalélét a kiugró épületszárny mélysége szolgáltatja. A befoglaló kockarács többi tagja szabályos, vonalzós (azaz átlós) szerkesztéssel sorakozik az első mögött. A távoli iránypontokat - balról és jobbról - az attika-perem szélső ferdéi metszik ki a horizonton. Az iránypontokat rajzasztalba döfött gombostűk biztosítják. Amikor a szerkesztővonal meghaladja az egyenes vonalzó méretét, cérnaszál segít. (Azóta gumiszálas zsinórmértékkel – az óriáshorizonttal - ellenőrizzük az összetartást.) A homlokzaton alkalmazott  anyagokat grafikailag vonalzós felület-osztással (tégla, fa)  és öntapadós, színes fóliával (üveg, beton) különítettük el. Grafikai eszközeink az adott kor lehetőségeit tükrözik. Akkoriban kémiai fénymásolás volt az általános sokszorosítási eljárás. Az előtér fenyőfái fokozzák a kép mélységének illúzióját. A fák épületre eső sziluettjénél a fóliát pengével kiszedtük, továbbá ott a felület-osztás csíkozása megszakad [7].

Hivatkozások:

[1] MB: Perspektíva helyreállítása vetületekből

[2] MB: Kockarács – a látványterv szerkezeti váza

[3] MB: Első kocka – szélső kocka (a papírcsík-módszer)

[4] MB: Fókuszban a Térsarok

[5] MB: Térsarok Kockatoronnyal

[6] MB: Ablakok

[7] MB: Látványtervek

Tónus-tan

 

Kulcs-szavak: anyagszín-tónus, elő-tónus, helyi kontraszt, kerületkövető felderítés, képsík-mozaik, levegő-perspektíva, környezeti belemetsződés, reflex-fény, rejtett tónusváltó, szélső érték, szürke-skála, térsík, tónus-kezdemény, vetett árnyék, vonalfél-szomszédság.

Hasábok tónusozása első éven, 2009. október 19-én (BME Építészkar, Rajzi Tanszék) MB demo-rajza ceruzával.

 

A “Helyi Kontraszt” elméletét szemléltető vázlat körüli magyarázó ábrák értelme a következő:

Fent balra -  a négyzetlapot belső sarkainak függőleges vetítgetésével egyszerű geometriai formákra bontjuk.

Lent balra – Helyi kontrasztok a fed-lapon. A megfigyelt szélső értékek kiterjesztése (összemosása) szürkeskálával valósul meg. Minden technika sarokköve az ÁTMENETEK képzése.

Fent jobbra  - T-csomópont felbontása. Ahány vonalszakasz, annyi megfigyelés, azaz döntés szükséges!

Fent középen jobbra – Figyelmünk fókuszában a megfigyelés köre. Csak az egyik vonal-fél lehet a “sötét” oldal, amelyet legyező-szerű (söprűnek is nevezett), később kiterjeszthető tónuskezdeménnyel jelölünk meg.

Fent középen balra – az első képsík-mozaikhoz tartozó megfigyelések száma. A helyi kontrasztokra vonatkozó megfigyelések zöme a folyamat elején lezajlik.

Fényt árnyékok közé szorítva jelenítünk meg, Ceruza-technikai példa a gömbökre (MB: Gyümölcsök, 2002)

 

Bevezetésképpen idézzük fel a “Bevezetés a bútorrajzba”  című MB-tanulmány néhány részletét:

…A vetett árnyékokat és az esetleges tükröződéseket vonalrajzunk szerkezeti felépítése során is felhasználhatjuk  [1]. Az árnyékok további részletekre tagolják a síkokat, s ez által újabb környezeti belemetsződések keletkeznek. Az így nyert képsík-mozaikokat egyszerű geometriai formák felidézésével visszük át rajzlapunkra.

Ha elkészült a vonalas vázlat, tónusokkal kihangsúlyozhatjuk az ábrázolt tárgy környezetéhez viszonyított formáit. Egy fekete-fehér ceruzarajz a szürke-skála árnyalás-lépcsőin keresztül érzékeltetheti a testek térbeli kiterjedését.

 

A három dimenzió bemutatása kétirányú papírunkon akkor lesz sikeres, ha a fényeket nemcsak a tárgyon, hanem annak környezetében is gondosan megfigyeljük.

Keressük ki a tárgy ön- és vetett árnyékait, az alapsík és a háttér általános tónusait és vessük össze a látvány különböző anyagszíneit is egymással!

Viszonyítsunk minden foltot a szomszédjaival, majd a vetett árnyékokat külön is vegyük sorra! Akár ez utóbbival is kezdhetnénk a tónusozást:

1 – vetett árnyék a padlón,

2 – a háttér és a tárgy megvilágított részeinek találkozása,

3 – a tárgy önárnyékos részei, viszonyítva saját megvilágított lapjaihoz ill. a háttér megvilágított foltjaihoz, s végül

4 – a háttér egyéb részletei, vetett árnyékok a falon, anyagszín-tónusok, stb.

Gyakorlatban a ceruza-tónusozás „vonal-eltüntetést” jelent, ha most a vonal-szó alatt a kontúrt értjük. Követve a tárgy körvonalát, szakaszról-szakaszra feltesszük magunknak a kérdést: „Melyik oldal a sötétebb?”

 

Ha vonal-határt látunk (hacsak nem odafestett csík volt) akkor ott bizonyosan tónus-különbségnek kell lenni. Ha a háttér sötét, a test világos. Ha a háttér kivilágosodik, a testen belül a kontúr mentén sötétebbnek kell lennie.

Így haladunk végig a kontúrvonalak mentén, a vonalhálóval szabdalt síkot fény-árnyék mezőkké alakítva. A sok megfigyelt részletet végül nagyobb egységekbe „összemossuk, s átmeneteket képzünk [2]. Például: a padló-felületet anyagnak tekintve, utólag újabb tónusréteget teszünk rá, s ez által betakarjuk a tükröződések korábban üresen hagyott foltját.

 

Hunyorítsunk a legvilágosabb és a legsötétebb részek megtalálásához! Ismerjük meg eszközeink korlátjait! Egyik végpont a papír fehérje, a másik ceruzánk vonalháló-rétegei.

A legsötétebb ceruza-árnyékot négy-öt réteg egymásra helyezésével érhetjük el. A parányi közzel párhuzamosan sorolt, enyhén ívelt vonal-sorozatok (hálók, kiterített „söprűk”) egymással hegyes szöget zárnak be. A sötétítést nem csak a ceruza papírra nyomásával érhetjük el, hanem vonalrétegek egymásra helyezésével [3].

Lehetőleg azonos nyomot hagyjon tónusozó ceruzánk mindenütt. Nincs szabály, csak javaslat – találja meg mindenki saját stílusát!

Tónusozásnál (a fenti részletek keresgélése közben) ne tévesszük szem előtt a nagy összességet. Törekedjünk az egyszerű formák (síkok, élek, sarkok) visszaadására.

A bonyolultabbakat is bontsuk síkokra! A vastagságokat is inkább túlozzuk el, mintsem hogy elsikkadjon az anyagszerűség!

 

A vonalháló frissebbnek hat, ha a közökben egy kicsit kilátszik a papír fehérje. Ez a sötét tartományra is érvényes. A túl sűrű feketítés ellenkező hatást érhet el, ha csillog ill. „beragad”.

A sötét nem abszolút érték, hanem viszony! Ha mellette világos van, sötétnek hat. A vakítóan világosat szintén a körülötte való sötétebbel érzékeltethetjük.

Célszerű a vonal-sorozatot a kontúr-letapogatás folyamán a körvonallal párhuzamosan indítani. Az első néhány, szorosan a kontúr mellé húzott vonalunk mindjárt el is tünteti annak határ-jellegét, s szemünk előtt elkülönül egymástól a két felület.

Lehetőleg keveset radírozzunk, mert az gyakran maszatol – inkább kihagyásokkal hagyjuk a papír fehérjét érvényesülni! (Puha, gyúrható radírral viszont eredményesen tisztogathatjuk rajzunkat.)

Papírlámpás, 2009. (További ceruza-példákat l. MB picasa-albumaiban)

A tárgy és a háttér találkozása mentén bizonyos „fénykontúr” (glória) figyelhető meg, amely a levegő-perspektívából következik. Ez a jelenség közel hasonló tónusok találkozásánál segít a tárgy és környezetének elkülönítésében. Ellenfénynél ez fokozottan érvényesül.

Hivatkozások:

[1] MB: Székrajz szöveggel, 1995

[2] MB: Helyi Kontraszt – a vonal menti tónus, 2003

[3] MB: Ceruzatechnika, 2009

[4] MB: Drapéria-tan, 2009

Ceruzatechnika

Utómunkálatok

A vonalháló-rétegek dúsítása

Kulcs-szavak: anyagszín-tónus, csúcs-fény, elemi folt, előtónus, fényvadászat, helyi kontraszt, önárnyék, peremfény, reflex-fény, szürkeskála, térsík, tónuskezdemény, tónuslépcső, vetettárnyék, vonalháló-réteg, vonalsorozat (söprű, legyező).

Bevezetésképpen idézzük fel a székrajz tónusozásánál tanultakat [1]:

…Ha elkészült a vonalas vázlat, tónusokkal kihangsúlyozhatjuk az ábrázolt bútor környezetéhez viszonyított formáit. Egy fekete-fehér ceruzarajz a szürkeskála tónuslépcsőin keresztül érzékeltetheti a testek térbeli kiterjedését. A három dimenzió bemutatása kétirányú papírunkon akkor lesz sikeres, ha a fényeket nemcsak a tárgyon, hanem annak környezetében is gondosan megfigyeljük. Keressük ki a tárgy ön- és vetett árnyékait, az alapsík és a háttér általános tónusait és vessük össze a látvány különböző anyagszíneit is egymással! Viszonyítsunk minden foltot a szomszédjaival, majd a vetett árnyékokat külön is vegyük sorra!

MB diákkori rajza 1967-ből (Gróh János és Horváth Lajos néhai docens uraknál)

Gyakorlatban a ceruza-tónusozás a kontúrok eltüntetését jelenti... Követve a tárgy körvonalát, szakaszról-szakaszra feltesszük magunknak a kérdést: „Melyik oldal a sötétebb?” Ha vonal-határt látunk (hacsak nem odafestett csík volt) akkor ott bizonyosan tónus-különbségnek kell lenni. Ha a háttér sötét, a test világos. Ha a háttér kivilágosodik, a testen belül a kontúr mentén sötétebbnek kell lennie. Így haladunk végig a kontúrvonalak mentén, a vonalhálóval szabdalt síkot fény-árnyék mezőkké alakítva. Az egyes mozaikokon belül megfigyelt részleteteket végül átmenetekkel mossuk össze.

Hunyorítsunk a legvilágosabb és a legsötétebb részek megtalálásához! Ismerjük meg eszközeink korlátjait! Egyik végpont a papír fehérje, a másik ceruzánk vonalháló-rétegei.A legsötétebb ceruza-árnyékot négy-öt réteg egymásra helyezésével érhetjük el. A parányi közzel párhuzamosan sorolt, enyhén ívelt vonal-sorozatok (“söprűk”) egymással hegyes szöget zárnak be. A sötétítést nem csak a ceruza papírra nyomásával érhetjük el, hanem vonalrétegek halmozásával.

Ceruzás gyümölcs-csendélet részlete – vonalsorozatok mint “söprűk”. Nincsen fény árnyék nélkül!

A vonalháló frissebb, ha a vonalközökben kilátszik a papír fehérje. Ez a sötét tartományra is érvényes. A túl sűrű feketítés ellenkező hatást érhet el, ha csillog ill. „beragad”. A sötét nem abszolút érték, hanem viszony! Ha mellette világos van, sötétnek hat. A vakítóan világosat szintén a körülötte való sötétebbel érzékeltethetjük.

Célszerű a vonal-sorozatot a kontúr-letapogatás folyamán a körvonallal párhuzamosan indítani. Az első néhány, szorosan a kontúr mellé húzott vonal el is tünteti annak határ-jellegét, s elkülönül egymástól a két felület. Lehetőleg ne radírozzunk, mert az gyakran maszatol – inkább kihagyásokkal hagyjuk a papír fehérjét érvényesülni!

Ceruzás önarckép, Chateloy, 1973

A tárgy és a háttér találkozása mentén bizonyos „fénykontúr” (glória) figyelhető meg, amely a levegő-perspektívából következik. Ez a jelenség közel hasonló tónusok találkozásánál segít a tárgy és környezetének elkülönítésében. Ellenfénynél ez fokozottan érvényesül…”

(MB: Székrajz szöveggel – Bevezetés a bútorrajzba”, 1985)

Ajánlatos átlátszó (víztiszta, műanyag) fóliával elválasztani ceruzát tartó, a rajztábla peremére, gyakran közvetlenül a rajz felületére támaszkodó kisujjunkat, kézfejünket a készülő rajztól. Egy ilyen, kéz- és rajzvédő lapocska ceruzarajzunkat megóvja az elmaszatolódástól, s kezünket, mandzsettánkat is megkíméli a grafittól, mégsem takar bele a képbe.

MB-demo: Ikea-gömb, 2009

A helyszínen keletkezett tónuskezdemények legyezőire építkezve, töltögessük ki türelmesen az eredeti sorozatok közeit [2]! Keményebb ceruzás vonalsorozatokkal a helyszíni (puha) nyomok hiányzó közeit utólag is kipótolhatjuk. Megemelt szögállású ceruza-szárral erősebb, élesebb, határozottabb nyom hagyható. A ceruza tartás szögét rajz közben is módosíthatjuk, így egyenletesebben kopik a ceruzahegy és változatosabb nyom-spektrum keletkezik. Az utolsó, legfelső réteg megemelt ceruza-szárral, majdnem derékszögben tartott heggyel, jól rányomva a papírra erősíthető meg.

Csendélet részlet – fény-ábrázolás árnyék-körülkerítéssel

Otthon - a látványtól elszakadva - a megfigyelt részletek emlékképeit felidézzük, s az üres foltok számát lecsökkentjük. A fényvadászat akkor eredményes, ha kontrasztos – tehát pl. árnyékcsíkok zárják közre a peremfény-sávokat. Egy-egy koncentrált csúcsfényt utólag puha radírral tisztázhatunk. Kényes helyeken - papírlap-szegélyekből­ bármikor rögtönözhető - radírsablon használata ajánlatos.

A helyszíni megfigyelések tónus-töredékei fontos (semmilyen utólagos spekulációval nem pótolható) eredeti vonalkázás-irányokat dokumentáltak. Úgy hiszem, hogy minden helyben született vonalnak, ceruza-nyomnak eredeti oka volt. Tartsuk tiszteletben saját helyi kontraszt-megfigyeléseinket, s ezeket egészítsük ki türelmesen a befejező fázisban! Valamilyen (tudatos vagy ihlet-adta) okból bizonyára a legmegfelelőbb vonalkázás-irányok születtek. Egy részük a kereső, vázoló, szerkezet-építő szakaszból maradt fenn, amelyre különböző tónusrétegek épültek. Vonalháló-rétegeink szövedékét kiszélesítjük a lapszélek felé. A vonal menti tónuspárok (helyi kontrasztok) kiterjesztésével lassan eljutunk a mozaikok sarkaihoz. A kezdeti, szélső értékek között többlépcsős szürkeskálával folyamatos átmeneteket alakítunk ki.

Ahol volt vonal, ott van tónuskülönbség is. Az átmeneteket következetesen vigyük végig, s „varrjuk el” a megkezdett szálakat!

Dió tanulmány (Részlet a Felvételi Előkészítő anyagából)

A befejező munkafázis nagy része a vonalháló hiányzó szövedékeinek pótlását jelenti. A nagyon feketék általában több rétegződés eredményeképpen jönnek létre. A háló-közökben mindig maradjon egy kevés emlékeztető a kiindulás alap színéből! Munka közben az esetleg összemosódott, elszürkült foltokat éles, fésűs vonalsorozattal frissítsük fel, hogy azok is egységes struktúrához jussanak. Fogytukban válnak egyre becsesebbé az érintetlen helyek. Ezek a csúcsfények, peremfények képviselik végül a legvilágosabb részeket.

Dióbél közelről

A kiterjesztett pávafarokra, szétnyitott legyezőre emlékeztető (söprűknek is nevezett) vonalsorozatok peremeit kiegészítjük. Az átfedéseket ellenőrizzük. A magányos, kósza vonalakat lecsendesítjük. A formákat, tárgy-közöket, takarásokat, felületeket, tónus- és színhatárokat, az anyagok eltérő tónusait újra és újra (akár további vonalrétegekkel) átgondoltan értelmezzük. Az árnyékokból visszakövetkeztethetünk a megvilágítás irányára [3].

Hivatkozások:

[1] MB: Székrajz szöveggel – Bevezetés a bútorrajzba, 1985

[2] MB: Helyi Kontraszt – a vonalmenti tónus, 2003

[3] MB: Felvételi előkészítő és példatár, 2002