Nemzeti Múzeum

Helykereső vázlatok, előtanulmányok tollal és ecsettel.

Az alábbi akvarell fázisrajzait filmszerűen is lepergethetjük.

Átlós nézet a galériaszintről.
Az oszlopsor arányait külön is érdemes  - szemből nézve - tanulmányozni, mert a nagy képen szerkezet-építő modulként a galéria árkádsora kínálkozik.

Kiindulásul az oszlopok közé szorított mellvéd (közel két négyzetnyi)  téglalapja szolgálhat.
A háttér hol eltűnő, hol kibukkanó freskó-fríze fontos szerephez jut a vázolásnál. A mozgalmas falfestmény-folyam kontrasztos alakjai is a helyes arányok megtalálását segítik .

Képeslap-vázlat az egyik oszloplábról.
Az oszlopok önálló korlátszakaszok közé ékelődnek. Az előtérben később szükségünk lehet építészeti tagozatok részleteire is.

A téma körbejárása a felkészülési folyamat része. Ezen a lavírozott tussal készített jegyzeten a számok lépésekben mért szakasz-távolságokat  rögzítettek: a hosszoldalon: ablak – falköz –ablak – falköz adják a teljes méretet. A rövid oldalon galéria – lépcső-szélesség – orsótér – lépcső – galéria jelentik a szabályos hasáb szélességének összegét. A magasságot ehhez viszonyítva kell megbecsülni (l. pihenő homlokfala).
Oszlop, oszlopköz, ablak, ablak-köz, lépcsőkar, orsótér, oldalfolyosó… A teljes befoglaló formához részleteinek összeadásával jutunk el.

Megbízható alap-modul egy-egy ablak. A háttérben látható ablak-szemek szabályos hálót kínálnak, amelyekre pontos függőleges (és vízszintes) skálák építhetők.
Mindjárt az elején tegyünk különbséget a vastag és a vékony üveg-osztások között, különben könnyen eltévedünk a számolásban! Ezek az osztások segítenek szemsíkunk meghatározásában is.
Oldalpillantással vigyük körbe, a látvány belsejébe szemmagasságunkat!

A pihenő homlokfala.
A központi fal-freskó, a színes mezők, az elválasztó lizénák, vízszintes tagozatok, párkányok, felső fríz – rajzolás közben lassan kitanuljuk a térfal klasszikus, belső rendjét. A szimmetria sokat segít – elég a felület felét megfigyelni, s tengelyen áttükrözni.
 
A lépcső-tér fedele alulnézetben.
A tér plafonján az alaprajz elrendezése tisztán kirajzolódik. Figyeljük meg az oldalfolyosók kazettás mennyezetének részleteit is! A nagytér mestergerendái fontos szerepet kapnak a perspektívában – mielőbb értsük meg helyzetüket az oszlopokhoz viszonyítva!
A lépcsőpihenőről felfelé nézve egy másik lavírozott ecsetrajz készült. A vázlat felépítését a freskók sok-figurás részleteinek kikeresése itt is támogatta.A lépcsőkar ferdéi a derékszögű háló (perspektívában ferdéknek látszó) rendszerének elkészülte után kerültek a képbe.

A film-szerűen lepergethető rajzolási sorrendet MB picasa-albumában is megtaláljuk, Múzeum-lavír-kroki cím alatt. English version
Íme, néhány kiragadott kocka a 120 képből:
   Oszlopköz…  Árkád-plafon…   Ablakszemek…  Térsarok…  Függőleges skála…  Előtér-kandeláber…  Donga íve … stb.
A bemutatott sorrend egyéni, s részlethalmozáson, “araszoláson” alapul. A belülről kifelé történő építkezés végül ugyan oda vezet, mint a hagyományos,
kívülről befelé (ceruzás és egyéb mérésekkel operáló) módszer.
Csak éppen annyival jut előbbre, hogy egyúttal a képmezőt is kitölti mozaikokkal, amit a másik módszernek utólag tesz meg! Kezdők számára a tanulás útja mégis befoglaló formákon keresztül vezet.

“Térsarokban kezdtem, a magassági skálát az első oszlopköz belső részleteivel rakosgatom össze. A már elkészült foltokat egységként használva, előbb a kevésbé torzuló falmezőt állítom fel. Az ablakszemek szabályos négyszögei a szerkezet-építés magját képezik. Az ívet a derékszögű váz elkészülte után illesztem befoglaló hálójába. Az előtérbe betakaró korlát-kandeláberre a legvégén kerül sor, amikor már pontosan látszik, hogy egyes részei a megkonstruált háttér mely részleteit fedik el…”

  

Ceruzatechnika

Utómunkálatok

A vonalháló-rétegek dúsítása

Kulcs-szavak: anyagszín-tónus, csúcs-fény, elemi folt, előtónus, fényvadászat, helyi kontraszt, önárnyék, peremfény, reflex-fény, szürkeskála, térsík, tónuskezdemény, tónuslépcső, vetettárnyék, vonalháló-réteg, vonalsorozat (söprű, legyező).

Bevezetésképpen idézzük fel a székrajz tónusozásánál tanultakat [1]:

…Ha elkészült a vonalas vázlat, tónusokkal kihangsúlyozhatjuk az ábrázolt bútor környezetéhez viszonyított formáit. Egy fekete-fehér ceruzarajz a szürkeskála tónuslépcsőin keresztül érzékeltetheti a testek térbeli kiterjedését. A három dimenzió bemutatása kétirányú papírunkon akkor lesz sikeres, ha a fényeket nemcsak a tárgyon, hanem annak környezetében is gondosan megfigyeljük. Keressük ki a tárgy ön- és vetett árnyékait, az alapsík és a háttér általános tónusait és vessük össze a látvány különböző anyagszíneit is egymással! Viszonyítsunk minden foltot a szomszédjaival, majd a vetett árnyékokat külön is vegyük sorra!

MB diákkori rajza 1967-ből (Gróh János és Horváth Lajos néhai docens uraknál)

Gyakorlatban a ceruza-tónusozás a kontúrok eltüntetését jelenti... Követve a tárgy körvonalát, szakaszról-szakaszra feltesszük magunknak a kérdést: „Melyik oldal a sötétebb?” Ha vonal-határt látunk (hacsak nem odafestett csík volt) akkor ott bizonyosan tónus-különbségnek kell lenni. Ha a háttér sötét, a test világos. Ha a háttér kivilágosodik, a testen belül a kontúr mentén sötétebbnek kell lennie. Így haladunk végig a kontúrvonalak mentén, a vonalhálóval szabdalt síkot fény-árnyék mezőkké alakítva. Az egyes mozaikokon belül megfigyelt részleteteket végül átmenetekkel mossuk össze.

Hunyorítsunk a legvilágosabb és a legsötétebb részek megtalálásához! Ismerjük meg eszközeink korlátjait! Egyik végpont a papír fehérje, a másik ceruzánk vonalháló-rétegei.A legsötétebb ceruza-árnyékot négy-öt réteg egymásra helyezésével érhetjük el. A parányi közzel párhuzamosan sorolt, enyhén ívelt vonal-sorozatok (“söprűk”) egymással hegyes szöget zárnak be. A sötétítést nem csak a ceruza papírra nyomásával érhetjük el, hanem vonalrétegek halmozásával.

Ceruzás gyümölcs-csendélet részlete – vonalsorozatok mint “söprűk”. Nincsen fény árnyék nélkül!

A vonalháló frissebb, ha a vonalközökben kilátszik a papír fehérje. Ez a sötét tartományra is érvényes. A túl sűrű feketítés ellenkező hatást érhet el, ha csillog ill. „beragad”. A sötét nem abszolút érték, hanem viszony! Ha mellette világos van, sötétnek hat. A vakítóan világosat szintén a körülötte való sötétebbel érzékeltethetjük.

Célszerű a vonal-sorozatot a kontúr-letapogatás folyamán a körvonallal párhuzamosan indítani. Az első néhány, szorosan a kontúr mellé húzott vonal el is tünteti annak határ-jellegét, s elkülönül egymástól a két felület. Lehetőleg ne radírozzunk, mert az gyakran maszatol – inkább kihagyásokkal hagyjuk a papír fehérjét érvényesülni!

Ceruzás önarckép, Chateloy, 1973

A tárgy és a háttér találkozása mentén bizonyos „fénykontúr” (glória) figyelhető meg, amely a levegő-perspektívából következik. Ez a jelenség közel hasonló tónusok találkozásánál segít a tárgy és környezetének elkülönítésében. Ellenfénynél ez fokozottan érvényesül…”

(MB: Székrajz szöveggel – Bevezetés a bútorrajzba”, 1985)

Ajánlatos átlátszó (víztiszta, műanyag) fóliával elválasztani ceruzát tartó, a rajztábla peremére, gyakran közvetlenül a rajz felületére támaszkodó kisujjunkat, kézfejünket a készülő rajztól. Egy ilyen, kéz- és rajzvédő lapocska ceruzarajzunkat megóvja az elmaszatolódástól, s kezünket, mandzsettánkat is megkíméli a grafittól, mégsem takar bele a képbe.

MB-demo: Ikea-gömb, 2009

A helyszínen keletkezett tónuskezdemények legyezőire építkezve, töltögessük ki türelmesen az eredeti sorozatok közeit [2]! Keményebb ceruzás vonalsorozatokkal a helyszíni (puha) nyomok hiányzó közeit utólag is kipótolhatjuk. Megemelt szögállású ceruza-szárral erősebb, élesebb, határozottabb nyom hagyható. A ceruza tartás szögét rajz közben is módosíthatjuk, így egyenletesebben kopik a ceruzahegy és változatosabb nyom-spektrum keletkezik. Az utolsó, legfelső réteg megemelt ceruza-szárral, majdnem derékszögben tartott heggyel, jól rányomva a papírra erősíthető meg.

Csendélet részlet – fény-ábrázolás árnyék-körülkerítéssel

Otthon - a látványtól elszakadva - a megfigyelt részletek emlékképeit felidézzük, s az üres foltok számát lecsökkentjük. A fényvadászat akkor eredményes, ha kontrasztos – tehát pl. árnyékcsíkok zárják közre a peremfény-sávokat. Egy-egy koncentrált csúcsfényt utólag puha radírral tisztázhatunk. Kényes helyeken - papírlap-szegélyekből­ bármikor rögtönözhető - radírsablon használata ajánlatos.

A helyszíni megfigyelések tónus-töredékei fontos (semmilyen utólagos spekulációval nem pótolható) eredeti vonalkázás-irányokat dokumentáltak. Úgy hiszem, hogy minden helyben született vonalnak, ceruza-nyomnak eredeti oka volt. Tartsuk tiszteletben saját helyi kontraszt-megfigyeléseinket, s ezeket egészítsük ki türelmesen a befejező fázisban! Valamilyen (tudatos vagy ihlet-adta) okból bizonyára a legmegfelelőbb vonalkázás-irányok születtek. Egy részük a kereső, vázoló, szerkezet-építő szakaszból maradt fenn, amelyre különböző tónusrétegek épültek. Vonalháló-rétegeink szövedékét kiszélesítjük a lapszélek felé. A vonal menti tónuspárok (helyi kontrasztok) kiterjesztésével lassan eljutunk a mozaikok sarkaihoz. A kezdeti, szélső értékek között többlépcsős szürkeskálával folyamatos átmeneteket alakítunk ki.

Ahol volt vonal, ott van tónuskülönbség is. Az átmeneteket következetesen vigyük végig, s „varrjuk el” a megkezdett szálakat!

Dió tanulmány (Részlet a Felvételi Előkészítő anyagából)

A befejező munkafázis nagy része a vonalháló hiányzó szövedékeinek pótlását jelenti. A nagyon feketék általában több rétegződés eredményeképpen jönnek létre. A háló-közökben mindig maradjon egy kevés emlékeztető a kiindulás alap színéből! Munka közben az esetleg összemosódott, elszürkült foltokat éles, fésűs vonalsorozattal frissítsük fel, hogy azok is egységes struktúrához jussanak. Fogytukban válnak egyre becsesebbé az érintetlen helyek. Ezek a csúcsfények, peremfények képviselik végül a legvilágosabb részeket.

Dióbél közelről

A kiterjesztett pávafarokra, szétnyitott legyezőre emlékeztető (söprűknek is nevezett) vonalsorozatok peremeit kiegészítjük. Az átfedéseket ellenőrizzük. A magányos, kósza vonalakat lecsendesítjük. A formákat, tárgy-közöket, takarásokat, felületeket, tónus- és színhatárokat, az anyagok eltérő tónusait újra és újra (akár további vonalrétegekkel) átgondoltan értelmezzük. Az árnyékokból visszakövetkeztethetünk a megvilágítás irányára [3].

Hivatkozások:

[1] MB: Székrajz szöveggel – Bevezetés a bútorrajzba, 1985

[2] MB: Helyi Kontraszt – a vonalmenti tónus, 2003

[3] MB: Felvételi előkészítő és példatár, 2002

Analógia első és harmadik iránypont között

 

 Padlóhorizontos kockatorony, közeli oldalsó iránypontokkal

Oldalnézet értelmezi, hogy a tornyot közelről szemlélve, szakaszosan tapogatjuk le látványát. Mindegyik „odapillantáshoz” újabb vezérsugár, s ahhoz arra merőleges tárgyképsík tartozik.

l. MB: Harmadik iránypont - papírcsík-módszerrel

Horizontális és vertikális helyzet közti analógia

 

Vizsgáljuk tornyunkat szintenként! Horizontunktól távolodva, az emelet-magasság (az egységnyi kocka-él mint átfogó) egyre inkább eltér annak nézőpontunkból rövidülésben látott vetületétől (mint befogótól). Ez a magyarázata annak, hogy a kockatornyot magasítva (közeli nézőpontból, felfelé tekintve) még a függőlegesnek maradó központi él emelet-osztásai is rövidülnek. A szélső kontúr-szakaszok szakaszosan befelé hajlanak, azaz az eredeti függőlegesek többsége összetartónak látszik.

Analógia első és harmadik iránypont között

Utcán sétálva, szokványos szemmagasságból, a négyzethálós járda-mintát (párhuzamos helyzetben), egy iránypontos perspektívában látjuk (l. Tükröződő Toronytrió). Az összetartás-rövidülés geometriáját oldalnézetben szemléletesen magyarázható.

Dearborn, Chicago, 2001, filctoll.

Tekintsünk fel közelről egy felhőkarcoló szabályos négyzethálóval tagolt homlokzatára! Az előbbi helyzethez képest 90 fokkal elfordított arcú szemlélő ugyanazt a padlóhálót látja, csak most függőleges síkban. A vertikális helyzet olyan talpára állított, a felhőkarcoló oldalának támaszkodó, végtelenített kockasorral magyarázható, melynél a hanyattfekvő figura mérete éppen kockányi, képsíkja valamelyik közeli kocka-oldal, látványa pedig az ezen felfogott távolabbi kocka-sarkok együtteséből tevődik össze.

Bofill, Chicago, 2001, filctoll

Ha a padlóháló középső, függőlegesnek látszó hosszanti fúgáját „csuklópántnak” használva, a végtelenbe futó szomszédos mező-párt megbillentjük, horizontális helyzetből vertikálisba kerülünk át. Ha a két szomszédos, bebillentett sáv éppen derékszögben rögzül, akkor eljutottunk a felhőkarcolót képviselő kockatorony tövéből feltáruló látvány esetéhez.

 

Lebillenő padlóháló-szeletek révén az egy iránypontos perspektíva átalakul három iránypontos perspektívává…

 

Társítás a padlósík négyzethálója és a felhőkarcoló sarok-homlokzata között.

 

Horizontális padlóháló égbeszökő kockatoronnyá alakul.

 

State-and-Oak Str-corner, Chicago, 2001, filctoll

További filctoll-példák MB amerikai vázlatkönyvében tekinthetők meg.