Kulcs-szavak:
Elemi folt, felület-követő vonalháló, kontúrháló, környezeti belemetsződés, képsík-mozaik, kerület-követő felderítés, köztes tónus, a megfigyelés köre, szürke skála, tisztavonal-háló, tónus-kezdemény (előtónus), vonalfél-szomszédság, vonalmenti ellentét.
2003-ban publikált cikkem az építészeti szabadkézi rajz tónusozásáról szól. Részletesen l.
2003-ban publikált cikkem az építészeti szabadkézi rajz tónusozásáról szól. Részletesen l.
Célkitűzésünk a mélység látszatának fokozása, amely sokféle úton érhető el. Mindenki másképpen árnyékol. A rajzolási sorrend szubjektív fogalom. Ismerkedjünk meg a következőkben MB módszerével!
A tónusozás célja avagy a "tisztavonalas" kifejezés határai
Tónusok révén a mélységi hatás látszatát növeljük, miközben a vonalrajz részleteit gazdagítjuk. A tónus világos és sötét mezők ritmusos váltakozása. A fehér és feketék szélső értékei között átmeneti szürke-skálák helyezkednek el. A legvilágosabb és legsötétebb mezők között eltérő világosságú tónuslépcsők feszülnek.
Vegyük például a hó-taposó "Pisten-Bully" lánctalp-nyomát! Tisztavonallal rajzolva ezt a részletet, a terep csíkos felszíne érthetetlen "vonalkódnak" tűnik mindaddig, amíg barázdái el nem érik a felület peremét. A metszék már vonalasan is értelmes. A recézett domborzat pozitív és negatív henger-formái köztes mezőben csak tónusozással jeleníthetők meg.
A tónusozás célja avagy a "tisztavonalas" kifejezés határai
Tónusok révén a mélységi hatás látszatát növeljük, miközben a vonalrajz részleteit gazdagítjuk. A tónus világos és sötét mezők ritmusos váltakozása. A fehér és feketék szélső értékei között átmeneti szürke-skálák helyezkednek el. A legvilágosabb és legsötétebb mezők között eltérő világosságú tónuslépcsők feszülnek.
Vegyük például a hó-taposó "Pisten-Bully" lánctalp-nyomát! Tisztavonallal rajzolva ezt a részletet, a terep csíkos felszíne érthetetlen "vonalkódnak" tűnik mindaddig, amíg barázdái el nem érik a felület peremét. A metszék már vonalasan is értelmes. A recézett domborzat pozitív és negatív henger-formái köztes mezőben csak tónusozással jeleníthetők meg.
A gyakorlatban ez úgy fest, hogy a fénnyel átellenes palást-oldalt önárnyékkkal választjuk el a megvilágított sávtól. Az árok peremét pedig a vetett árnyék és önárnyék közé szorított reflexfény csíkja érzékelteti (1. ábra).
1. ábra: A tisztavonalas kifejezés határai. A metszet vonalasan is értelmes . A köztes mező tónus nélkül vonalkódnak látszik. Plasztikus hatást tónus hozzáadásával (itt: önárnyék, reflex-fény, vetett-árnyék) érhetünk el.
A tónusozásnak köszönhetően az ábrázolt tárgyak és környezetük részleteződnek, a kép térsíkjai elkülönülnek. Megismerjük a távolságokat és a fényviszonyokat. A felületek gazdagodnak, a különböző anyagok elválnak egymástól. Tónus-különbségeik révén a színekre is tehetünk némi utalást .
Ceruza-rajzon a tónusokat vonalháló-rétegekből állítjuk össze:
· Előtónus (felületosztás, anyagjelölés)
· Alaptónus (helyi kontraszt)
· Köztes tónus (árnyékok és fények)
· Térsík-tónus (levegő-perspektíva)
· Előtónus (felületosztás, anyagjelölés)
· Alaptónus (helyi kontraszt)
· Köztes tónus (árnyékok és fények)
· Térsík-tónus (levegő-perspektíva)
Tónus-hártyák rétegeződése
A tónusozás kényes felépítményéhez biztos alapra van szükségünk. Illusztrációm szerint a szerkezeti alapvonal-háló egyféle „asztal”, amely a tónusozás áttetsző rétegeit hordozza. Az egyes fóliák sorrendje felcserélhető.
A tisztavonalas fázis nemcsak a tárgy-kontúrokat és a „környezeti belemetsződéseket” tartalmazza, hanem az árnyék- és fényhatárokat, az anyag- és szín-váltásokat is. A tónusozáshoz minden jelentős tónusváltás határvonalára szükségünk lesz. „Vonalat” azért látunk, mert eltérő tónusú foltok határát észleljük.
Az előtónus felületosztásaival ill. anyagjelöléseivel az egyes mezők vonalhálóját „besűríti”.
Az előtónus átmenetet képez a vonalrajz és a tónusrajz között. A levegő-perspektívából adódó, térsík-tónusokhoz a távolságok árnyaltabb kifejezése céljából folyamodunk, amikor már egyéb eszközeink elfogytak.
Tanulmányom az alaptónussal, mint vonalmenti tónus-különbséggel foglalkozik. Az első tónuslépcsőt „helyi kontrasztnak” neveztem el.
Bevezető példa a Bútorrajzolás témaköréből
Vizsgáljuk meg a székláb önárnyékos oldalának azt a részletét, ahol az önárnyék a vetett-árnyékkal találkozik! Az önárnyék a tárgyon belül van. A vetett-árnyék a környezethez tartozik. Az érintkezési szakaszon - az eddig egységesen sötétnek hitt– képsík-mozaik belső határsávja külső szomszédjához képest világosabbnak látszik (3. ábra).
Vizsgáljuk meg a székláb önárnyékos oldalának azt a részletét, ahol az önárnyék a vetett-árnyékkal találkozik! Az önárnyék a tárgyon belül van. A vetett-árnyék a környezethez tartozik. Az érintkezési szakaszon - az eddig egységesen sötétnek hitt– képsík-mozaik belső határsávja külső szomszédjához képest világosabbnak látszik (3. ábra).
Székláb-példa.
Árnyékok találkozása. A kezdők hajlamosak egyetlen megfigyeléssel elintézni a tónusozás többlépcsős folyamatát, vagyis csak a tárgyon belül vetik össze a megvilágított oldalt az árnyékban levővel. Típushiba az önárnyékos tárgy-oldal azonnali, teljes besatírozása!
Árnyékok találkozása. A kezdők hajlamosak egyetlen megfigyeléssel elintézni a tónusozás többlépcsős folyamatát, vagyis csak a tárgyon belül vetik össze a megvilágított oldalt az árnyékban levővel. Típushiba az önárnyékos tárgy-oldal azonnali, teljes besatírozása!
A főtéma kidolgozása során a környezethez tartozó tónusok helyi hatásait is mérlegelnünk kell.
Az alaptónus megvalósításának lépései
Felfogásom szerint a tónusrajzot a „helyi kontraszttal”, vagyis a kontúrvonalak menti ellentétpárok helyszini megfigyelésen alapuló feltérképezésével érdemes kezdeni.
A helyi kontraszt kivitelezése úgy történik, hogy képsík-mozaikjaink határaira összpontosítunk.
„Figyelmünk távcsövét” ráfókuszáljuk a megfigyelendő mozaik kerületének egy-egy szakaszára. A határmenti tónus-különbségek megállapítása érdekében a vonalháló többi részét ideiglenesen kitakarjuk. (Alkalmas segédeszközünk lehet ehhez pl. egy CD-lemez.)
A célterület kontúrvonalát „kerület-követő felderítéssel”, azaz oldal-kihagyás nélkül követjük. A kérdéses határsávot kinagyítjuk, hogy figyelmünk fókuszában csak egyetlen, kurta vonal-szakasz maradjon..Ekkor a szemügyre vett kontúrvonal a „megfigyelés körét” ketté osztja.
Fókuszálás. Az első képsík-mozaik kerületét követve felderítjük a helyi tónusváltásokat. Figyelmünk fókuszát szakaszosan a kinagyított vonal-részletre irányítjuk.A mező-felek szomszédsági viszonyban vannak. A vonal két oldalát vonalfél-szomszédságnak (vonalmenti ellentét-párnak) neveztem el. Feladatunk e szomszédságok összevetése.
A tónusozás elejéna helyi különbségeket szélsőséges végletekben állapítjuk meg. Minden képsíkbeli vonalnak két oldala van. Fehér papíron feketével rajzolva, az a kérdés, melyik a sötétebb oldalfél?
Ahol van vonal, ott van tónus-különbség.
Döntés. A határsávokat összehasonlítjuk és sorra bejelöljük a sötét féloldalak helyét. A vonalmenti ellentétek egyértelmű megállapítása érdekében a háló többi részéről átmenetileg nem veszünk tudomást
Megfigyelésünk eredményét „tónus-kezdeménnyel” rögzítjük. Az egyszerűség kedvéért eleinte csupa szélsőséges értékekkel dolgozunk. Vagy "világos", vagy "sötét"! Az átmenetek szürkéihet későbbi vonalháló-rétegekkel jutunk el. Fehér papíron a világos oldal egyenlőre üresen marad!
Legnagyobb kontraszt a „semmi” és a „valami” között feszül. Kétoldali, azonos "szürke" kioltja egymást - a kontraszt-hatás megszűnne.
Ezután a tónus-kezdemények összehangolása következik. A világos és sötét foltokat szürke-skálák révén kötjük össze, vagyis megfelelő átmeneteket képezünk.
Ceruza-technikában az első vonalréteg kontúrral párhuzamos sorozatként jelenhet meg. Az eredeti határvonal belesímul a sötétebbik oldal-félbe.
A „helyi kontraszt” elvét más technikákban is hasonló eredménnyel alkalmazhatjuk.
Tus-rajznál a helyi kontrasztot létrehozó, első vonal-sorozat a mező-határtól "elfelé", arra merőlegesen is elindítható. A további vonalrétegek itt akár derékszögben is találkozhatnak.
A vonalkázás irányának gondos megválasztásával azonnal kifejezhetjük a felületek térbeli helyzetét. "Felületkövetés" esetén ugyanis a tónusozás vonalhálója az esésvonalakat vagy a rétegvonalakat követi. Közelebbről ez azt jelenti, mintha a felületre merőleges metszősík nyomán keletkező metszésvonallal párhuzamos vonalakkal tónusoznánk.
A „helyi kontraszt” elvét más technikákban is hasonló eredménnyel alkalmazhatjuk.
Tus-rajznál a helyi kontrasztot létrehozó, első vonal-sorozat a mező-határtól "elfelé", arra merőlegesen is elindítható. A további vonalrétegek itt akár derékszögben is találkozhatnak.
A vonalkázás irányának gondos megválasztásával azonnal kifejezhetjük a felületek térbeli helyzetét. "Felületkövetés" esetén ugyanis a tónusozás vonalhálója az esésvonalakat vagy a rétegvonalakat követi. Közelebbről ez azt jelenti, mintha a felületre merőleges metszősík nyomán keletkező metszésvonallal párhuzamos vonalakkal tónusoznánk.
A megfigyelések száma
A legelső képsík-mozaikhoz tartozó „helyi kontrasztok” meghatározásához legalább annyiszor kell odanéznünk, ahány oldalú síkidom a kérdéses mező.
A megfigyelések számát a kapcsolódó kontúrok tovább növelik, hiszen ezek a szomszédos területeket újabb zónákra tagolják. A sarkokba torkolló mezőhatárok egyszeresen számítanak. Duplán veendők az oldalakba befutó keretvonalak. Ekkor ugyanis az eredeti határhoz többféle képsík-mozaik kapcsolódik, amelyeknek világosságát előbb egymástól is el kell különíteni. Képletben kifejezve:
M sz = k + 2 Kv él + Kv s
· ahol M sz = a megfigyelések száma,
· k = a képsík-mozaik kerületének oldalszáma,
· Kv él = az oldalba metsző keretvonalak száma,
· Kv s = a sarkokba futó keretvonalak száma.
Fenti összefüggés csak a legelső képsík-mező esetére igaz, hiszena kapcsolódó mezők körüljárásakor egyre több ismétlődéssel találkozunk. Korábban feltett összehasonlító kérdéseinkre - mint megannyi döntés - szaporodnak a tónus-kezdemények! Végül az adatok füzére összeér, s ekkor az alap-tónusozás helyszínhez kötött szakasza a helyi kontrasztok megállapításával lezárul.
A kidolgozás során - akár a látványtól függetlenül - a megfigyelt tónuskezdeményeket kiterjesztjük a közeli kerethatárokig ill. a „virtuális tónusváltókig”, amelyek mentén az ellentétek átfordulnak. Kialakulnak az átellenes „sakktábla-mezők”.
Átmenetek. A képsík-mozaikon belül kialakult szélsőséges tónus-kezdemények között átmeneteket képzünk. Lehetséges variációk: S/S, V/V ill. S/V, V/S. Szaggatott vonal jelzi az átfordulások képzelt tengelyét.
A tónusozás látványos eredményeképpen a kontúrok beleolvadnak valamelyik vonalfél-oldal tónusába.
A helyszíni tónusozás döntő hányada a (pillanathoz és nézőponthoz kötött) helyi kontrasztok vázlatos rögzítésével telik. Véleményem szerint a vonalmenti tónuskülönbségek lelkiismeretes feltárása a természet után készítendő látvány hitelességének egyik záloga. A kidolgozás gyakran emlékképekből táplálkozik - megfigyeléseink jegyzet-szerű tónus-kezdeményeit utólag összefésüljük. Ekkorra a helyszíni hatások közül biztonsággal kiszűrhető a lényeg, s összegezhetjük a téma szempontjából valóban fontos dolgokat.
A helyszíni tónusozás döntő hányada a (pillanathoz és nézőponthoz kötött) helyi kontrasztok vázlatos rögzítésével telik. Véleményem szerint a vonalmenti tónuskülönbségek lelkiismeretes feltárása a természet után készítendő látvány hitelességének egyik záloga. A kidolgozás gyakran emlékképekből táplálkozik - megfigyeléseink jegyzet-szerű tónus-kezdeményeit utólag összefésüljük. Ekkorra a helyszíni hatások közül biztonsággal kiszűrhető a lényeg, s összegezhetjük a téma szempontjából valóban fontos dolgokat.
Ceruza-rétegek. A vonalhálók iránya, kihagyások, a vonalak köze. (Önarckép-részlet, 1976, Chateloy)
Sakktábla-hasonlat
Átellenes képsík-mozaikok azonos világosságú sávjai a közös határ mentén csak pontban érintkezhetnek. Vonal mentén találkozván ugyanis feloldanák a határt s a két szomszédos mező összeolvadna.
Átellenes képsík-mozaikok azonos világosságú sávjai a közös határ mentén csak pontban érintkezhetnek. Vonal mentén találkozván ugyanis feloldanák a határt s a két szomszédos mező összeolvadna.
Sakktábla-effektus. Helyezzük el ujjunkat a lap szélén úgy, hogy a környezet fekete-fehér oszása éppen keresztezze! Világos háttér előtt ujjunk sötétnek, sötét háttér előtt világosnak látszik. Az ellentétes tónusú háttér-mezők a tárgykontúron belüli tónust is váltásra kényszerítik.
További részletek: http://epiteszforum.hu/node/2994
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése