Nemzeti Múzeum

Helykereső vázlatok, előtanulmányok tollal és ecsettel.

Az alábbi akvarell fázisrajzait filmszerűen is lepergethetjük.

Átlós nézet a galériaszintről.
Az oszlopsor arányait külön is érdemes  - szemből nézve - tanulmányozni, mert a nagy képen szerkezet-építő modulként a galéria árkádsora kínálkozik.

Kiindulásul az oszlopok közé szorított mellvéd (közel két négyzetnyi)  téglalapja szolgálhat.
A háttér hol eltűnő, hol kibukkanó freskó-fríze fontos szerephez jut a vázolásnál. A mozgalmas falfestmény-folyam kontrasztos alakjai is a helyes arányok megtalálását segítik .

Képeslap-vázlat az egyik oszloplábról.
Az oszlopok önálló korlátszakaszok közé ékelődnek. Az előtérben később szükségünk lehet építészeti tagozatok részleteire is.

A téma körbejárása a felkészülési folyamat része. Ezen a lavírozott tussal készített jegyzeten a számok lépésekben mért szakasz-távolságokat  rögzítettek: a hosszoldalon: ablak – falköz –ablak – falköz adják a teljes méretet. A rövid oldalon galéria – lépcső-szélesség – orsótér – lépcső – galéria jelentik a szabályos hasáb szélességének összegét. A magasságot ehhez viszonyítva kell megbecsülni (l. pihenő homlokfala).
Oszlop, oszlopköz, ablak, ablak-köz, lépcsőkar, orsótér, oldalfolyosó… A teljes befoglaló formához részleteinek összeadásával jutunk el.

Megbízható alap-modul egy-egy ablak. A háttérben látható ablak-szemek szabályos hálót kínálnak, amelyekre pontos függőleges (és vízszintes) skálák építhetők.
Mindjárt az elején tegyünk különbséget a vastag és a vékony üveg-osztások között, különben könnyen eltévedünk a számolásban! Ezek az osztások segítenek szemsíkunk meghatározásában is.
Oldalpillantással vigyük körbe, a látvány belsejébe szemmagasságunkat!

A pihenő homlokfala.
A központi fal-freskó, a színes mezők, az elválasztó lizénák, vízszintes tagozatok, párkányok, felső fríz – rajzolás közben lassan kitanuljuk a térfal klasszikus, belső rendjét. A szimmetria sokat segít – elég a felület felét megfigyelni, s tengelyen áttükrözni.
 
A lépcső-tér fedele alulnézetben.
A tér plafonján az alaprajz elrendezése tisztán kirajzolódik. Figyeljük meg az oldalfolyosók kazettás mennyezetének részleteit is! A nagytér mestergerendái fontos szerepet kapnak a perspektívában – mielőbb értsük meg helyzetüket az oszlopokhoz viszonyítva!
A lépcsőpihenőről felfelé nézve egy másik lavírozott ecsetrajz készült. A vázlat felépítését a freskók sok-figurás részleteinek kikeresése itt is támogatta.A lépcsőkar ferdéi a derékszögű háló (perspektívában ferdéknek látszó) rendszerének elkészülte után kerültek a képbe.

A film-szerűen lepergethető rajzolási sorrendet MB picasa-albumában is megtaláljuk, Múzeum-lavír-kroki cím alatt. English version
Íme, néhány kiragadott kocka a 120 képből:
   Oszlopköz…  Árkád-plafon…   Ablakszemek…  Térsarok…  Függőleges skála…  Előtér-kandeláber…  Donga íve … stb.
A bemutatott sorrend egyéni, s részlethalmozáson, “araszoláson” alapul. A belülről kifelé történő építkezés végül ugyan oda vezet, mint a hagyományos,
kívülről befelé (ceruzás és egyéb mérésekkel operáló) módszer.
Csak éppen annyival jut előbbre, hogy egyúttal a képmezőt is kitölti mozaikokkal, amit a másik módszernek utólag tesz meg! Kezdők számára a tanulás útja mégis befoglaló formákon keresztül vezet.

“Térsarokban kezdtem, a magassági skálát az első oszlopköz belső részleteivel rakosgatom össze. A már elkészült foltokat egységként használva, előbb a kevésbé torzuló falmezőt állítom fel. Az ablakszemek szabályos négyszögei a szerkezet-építés magját képezik. Az ívet a derékszögű váz elkészülte után illesztem befoglaló hálójába. Az előtérbe betakaró korlát-kandeláberre a legvégén kerül sor, amikor már pontosan látszik, hogy egyes részei a megkonstruált háttér mely részleteit fedik el…”

  

Opera

A  BME Építészkarának Rajzi Tanszéke harmadéveseknek  történelmi középületekbe szerez bejárást Budapesten. Legkedveltebb rajztémáink egyike a budapesti Operaház díszlépcsője.

Helykereső vázlat a galériaszinten – 2002

Képeslap-kartonokból összeillesztett helykereső vázlat, 2010

A lépcsőtér alja, pasztell zöldes alapon – 1987

Kövessük végig lépésenként az alábbi látványterv szerkezeti felépítését! A példa lavírozott ecsetrajz technikával készült. A fények, csillogások fehér temperával lettek kiemelve.

A 2005-ben íródott füzet – Az Operaház díszlépcsője - MB honlapján is megtalálható.

A rajzolási sorrendet elemző képsor összegzéseként az Olvasó ott egy “Nagyítás” feliratú rajzot talál, amely mozgó képsorként vetíthető le.

Oldal-pillantással is tanácsos kikeresni szemsíkunkat. Egy képen belül egyetlen horizont van.  Szemmagasságukhoz tartozó profil-osztást körbevihetjük az oldalfalakon a túloldalra, a tér belsejébe.

A Tér mint nagykocka-belső. A díszlépcsőház alulról felfelé nézve, berajzolt Y-csomóponttal. A legnagyobb alálátást a térsarok szélső ferdéi szolgáltatják. Az iránypontok messze a rajzon kívülre kerülnek.

Az Y-csomópont az árkádos galéria homlokfalánál is felfedezhető.

Az átlósan és alulról nézett térsarok középső sávjában „részlethalmozással” készül az első függőleges skála. Figyelmünket a térsarok derékszögű hálózatának perspektivikus torzulására irányítjuk. Mivel – innen nézve - a nagykocka-belső egyik oldallapja sem párhuzamos képsíkunkkal, a szerkezeti háló vízszinteseinek rögzítése folyamán most két irányponttal lesz dolgunk. (Ha jobban megdöntenénk képsíkunkat, a függőlegesek is összehajolnának, s három iránypontos perspektívánk lenne.)

A függőleges mércén - a közeli tagozat osztásaira oldalt pillantva - bejelöljük horizontunk vonalát. Szabályos, szimmetrikus belső térben a vízszintes tagozatok biztosan körbefutnak: a magunk mellett, szemmagasságában látott lábazati profilt felismerjük a tér túloldalán, a kép belsejében is.

A legnagyobb alálátás helyén arányméréssel határozzuk meg a szélső ferde dőlését. Lejtése a távoli iránypont helyére utal. A szélső ferde és a horizont metszéspontjában (általában a rajzlap szélén túl) lesz a rövidülő oldal iránypontja. Ennek ismeretében kiegészülnek a köztes ferdék: összetartó vonal-nyalábjuk a távoli szög-csúcs felé konvergál. A szög szárait a szélső ferde és a horizont szolgáltatja.

A szélső ferde (legmeredekebbnek látszó vízszintes tagozat) két főiránybeli komponensét vízszintes bevetítéssel ill. negyedkörös forgatással – azaz „ceruzás méréssel” – állapítjuk meg. A rajztábla felső peremével végrehajtandó vízszintes bevetítés a távoli és közeli függőleges skála azonos pontjának (látszólagos) magasság-különbségéről ad felvilágosítást .

A tér szerkezetét a valós építkezés menetéhez hasonlóan építjük fel: a függőleges falak és oszlopok elkészülte után, a megfelelő vállakra ültetjük a galéria árkádsorának félkör-keresztmetszetű boltozati íveit.

A homlokzati árkádsor (két negyed-körből álló) félkör-íveit észben megfigyeléssel, részben szerkesztéssel vázoljuk fel. Ez utóbbi során nagyban segít minket a befoglaló négyzetháló tudatos hozzárendelése (l. „Körgyűrűk”, ill. „Bazilika”).

Az összetartozó pillér-vállakra virtuális érintőt fektetünk, mintha vonórúd erősítené a boltövet. Ez lesz a félkör-ív húrja. A húr középpontjába állítjuk az íves nyílás félköreinek megrajzolásához szükséges, „kör-köré írt”, kiegészítő négyzetsor magasságát (vagyis a kör sugarát). A vonatkozó iránypont ismeretében, a szerkezeti háló felső pontjához külső érintőt illesztünk, mely – az alálátás miatt - az előző szélső ferdénél is meredekebbnek látszik. Az új szélső ferde az előzőt köztes ferdévé minősíti vissza.

 

A szerkezeti rács köztes ferdéi. A horizontot egy közeli saroknál és a lépcsőn is jelöljük be! A szerkezeti rács függőleges tagolását a kevésbé torzuló (inkább szemközti) falon kezdjük el.

A szélső ferde és a horizont mint szögszárak közé szorítjuk be a szerkezeti háló köztes ferdéit. Ahol a lépcsősor járólapját vonalnak látjuk, ott a szemmagasságunk. A szemsíkot egy közeli oszlop pozitív-negatív sarkainak látszólag „kiegyenesedő” (perspektívában „cikk-cakkos”) vízszintes osztásaihoz is hozzárendelhetjük.

Minden nézőponthoz saját, egyetlen horizont tartozik.

A szerkezeti rács függőleges osztásait előbb azon a falon jelöljük be, amelyik kevésbé torzul. Tanulságos az ismétlődő falmezőkkel szemből is megismerkedni! Ha megértjük az építészeti tagozatok és közök vetületi rendszerét, könnyebben oldjuk meg perspektivikus torzulásaikat.

A nagy térsarok oldalfalai ismétlődő mezők sorozatából áll. A szemből tanulmányozott  oszlopközbe hozzávetőlegesen két négyzet írható. Érdemes az oszlopokat teljes szerkezeti vastagságukkal (vagyis rögtön legalább két vonallal) ábrázolni, hogy az íveket az oszlopfő vállaira tehessük!

Kövessük figyelemmel a különböző síkokban futó párhuzamosok összetartását! Pl. a közeli oszlop vízszintes osztásai ill. boltövének kazetta-peremei mint köztes ferdék a távoli térsarok oldalfalának szerkezeti rendjéhez illeszkednek.

	A főfal nyílásának képsík-mozaikjához a benne foglalt részletek kitöltésével is eljuthatunk.		A  kivágás nagyított részletezése: a kapcsolódó képsík-mozaikok összessége kiadja az oszlopköz foltját.

A főfal nyílásának képsík-mozaikjához a benne foglalt részletek kitöltésével is eljuthatunk. A szerkezeti háló perspektivikus torzulását e közben négyzethálós szerkesztéssel is érdemes figyelemmel kísérni. Az egymáshoz kapcsolódó képsík-mozaikok összessége előbb-utóbb kiadja az áttört homlokfal oszlopok között látható foltját. Akár belülről kifelé, akár kívülről befelé haladunk - végül is ugyanazt az eredményt kapjuk.

A kép középső sávjában kirajzolódó függőleges skála megvalósulásában fontos szerepet játszanak a lépcsőkarok korlát-mezői, melyeket a perspektívában egyszerű geometriai formáikra bontva hasznosítunk. (trapéz, háromszög, négyzet- ill. rombusz-sorozat). Pontos információt szolgáltat a lépcsőkorlátok közé szorított háromszög-alak a mellvédek kényes ferdéiről.

Ne feledjük: a lépcsőket átmenetileg képviselő lejtők pereme (a fokokra fektetett szerkezeti érintők ill. a velük párhuzamosan futó korlát-profilok) másodrendű ferdék azaz lapátlók, melyek az elsőrendű ferdék (vagyis a kocka-élek) meghatározása után kerülhetnek szerkezeti vázlatunkra.

	Lépcsőkarok mellvéd-mozaikjai		Egyszerű geometriai formák

Feltétlenül határozzuk meg a közeli oszlop kiterjedését, mielőtt elmerülnénk a vállairól szerte-ágazó boltövek henger-palástját ékesítő kazetták részletes tagolásába! Mérő-képsíkunkon - „ceruzás méréssel” - vetjük össze a hasáb teljes szélességét a korábban felépített térsarok függőleges skálájával.

	Mellvédek találkozása – a szerkezet-építés kulcsa.		Mellvédek egyszerűsített formákkal szerepelnek.

A baloldali korlát-szalag felvázolása után a pihenőnél a már elkészült mozaikokhoz illeszkednek a jobboldali mellvéd-mozaikok. A fehérrel jelölt, belső háromszöget egyéb, jól mérhető síkidomok fogják közre. Ebben a fázisban a díszes építészeti tagozatok vázlatosan összevonva szerepelnek – „baba” és „köz” csak később részleteződik.

Utólag tisztán látszik, hogy a látvány felvázolásának a kulcsa a középrész mellvéd-mozaikjainál van elrejtve.

 

Az előteret kitöltő korlát-elemeket érdemes vetületeikben is tanulmányozni. Korláttartó “baba” és karfa látványa és metszete. A befoglaló forma negatív foltokból áll össze.

A mellvéd pihenőjének domborműves szakasza. Kazetta beforgatott metszettel. Félemeleti párkány szemből és profilból. Részlet-vázolás közben értjük meg igazán az összetartozó építészeti formákat: az induló ív és az oszlop pereme egy vonalba esnek.

Az előcsarnok padló-mozaikja.

A lépcsőkanyar mellvéd-foltjainak és a közéjük zárt háromszögnek megrajzolása után végül sor kerülhet az egyes lépcsőfokok kijelölésére is . Az előkészítő folyamat során (helykereső vázlatok, képkivágás, a nézőpont megállapítása, a horizont tisztázása, stb.) derül ki, milyen ismétlődő motívumok vetületi tanulmányozására lesz szükségünk. Annyi előtanulmány , ahány jelentős díszítőelem szerepel az előtérben!

 

A szerkezeti háló felvázolásának kulcsa a térsarok oldallapjaival párhuzamos síkban futó mellvédek közé zárt háromszög nézőpont-helyes rögzítésében rejlik. Ehhez a központi képsík-mozaikhoz a benne látható részletek kitöltésével (azaz „részlet-halmozással”) is eljuthatunk. A lefelé menő, a kép alsó szélén balra eltűnő lépcsőkorlát meredekségét a középső szakasz mellvéd-peremével összevetve határozzuk meg. A rajzon előforduló szerkezeti ferdék három csoportba oszthatók. Elsőrendűek a kockarács élei (a valóságban vízszintes építészeti tagozatok). Másodrendűek a kocka lapátlói (a lépcsőkarok). Harmadrendűek a kanyar íveire fektetett húrok, mint tér-átlók; ezekhez érve már végleg tisztában kell lennünk a nagy tér (mint kockarács) szolid szerkezetével.

Legtöbb probléma a lépcsőkarokkal van. Érdemes előzetes szerkezeti vázlatokat készíteni. Egy-egy kar lejtése egy-egy fok arányához hasonlítható.

 

Gyakori hallgatói kérdés: hogyan rajzoljuk a lépcsőkarokat?

Helyszíni kartonlapocska-vázlatok illusztrálják a válasz folyamatát. Konklúzió: A tér alaprajza a plafonról olvasható le.

A nagylépcsőház vetületei: az öt kar háromszor hármas alaprajzi mező-kiosztásban helyezkedik el. A középső kar szélesebb és rövidebb, mint a szélső karok. A fokok száma is eltérő a két féle karnál.

A hossz-fal nézete és a karok metszete. Egy-egy lépcsőkar harmad emelet-magasságot hidal át. Az első emelet alacsonyabb, mint a második.

A nagylépcsőház öt lépcsőkarja, babaház-makettként, kívülről nézve. Az oldal-galéria középső árkád-nyílása majdnem azonos a két szélsővel.

Modell séma. A lépcsőtér szerkezetének megértéséhez pillantsunk fel a mennyezetre!

Lavírozott ecsetrajz. Állóképekből összefűzött fázisrajzait MB-albumára kattintva vetíthetjük le.

Projected Demo

A methodological teaching tool

The source of idea dates back to December of 2008. During the performance of the excellent young organist Daniel Somogyi-Toth at Saint Michael’S Church, in Budapest, both hands and feet of the artist were simultaneously projected to an altar screen in front of the audience, while he played in the gallery high above and behind us.

This is what we‘d need in freehand drawing instruction! I wish we could show the chronological sequence how a drawing unfolds equally to every student by means of a web camera fixed to the demonstrator’s drawing board!

Through my research in the sequence of drawing, I have already established still image phases ready to be united as slide shows.

All beginnings are difficult. We need effective pedagogical methods at the initial stages of drawing a new subject to help wavering students past their occasional deadlock. The most frequently asked questions are: “Where should I begin? What is the sequence of drawing to be followed?”

I have found that a simulated experience of drawing alongside the students is a really valuable starting method. The instructor mingles with his students, walks around the subject, helps find the best possible viewing angle and shows how to get started by beginning to draw himself.

The demonstration doesn’t mean complete execution. Its role is similar to the lancing rocket of the space shuttle: the first stage accelerates the shuttle, then, after having put it on course, becomes detached from it.

The professor’s personal example is crucial in advanced drawing instruction. The demonstration should be adapted to audience’s readiness and given circumstances. On the other hand, completed examples, models of earlier years exhibited in the background enrich the ambiance of the show.

 

The problem is that only few of a group of students can have the correct unobstructed view of the unfolding demonstration on instructor’s drawing board by standing around him. What they see depends on their actual position to the center. Even if their view is not fully blocked, looking from an acute angle, they’ll see little, and much distorted. Pushed back to worse place, they will get even less.

It is desirable that every participant should get equal quality view of the show. Students farthest behind should see the teacher’s hand as well as fellow students standing right close to him.

The pedagogical intent is to monitor the draftsman’s hand in movement constantly.

Because of increased number of students in a group, correction time per participant is constantly diminishing. By employing a process that extends training in space and time, our effectiveness would improve.

First of all calm, spacious interiors should be considered where projecting is possible. (Basilica, Opera, Museum, Concert Hall, etc). Many subjects are suitable for projected demo.

Sunny, windy exteriors with much traffic are exceptions, because bright light makes projection impossible. Even in such cases the presentation should be documented, because subjects are repeated.

 

During general introduction at the start of semester all kinds of topics could be projected: know-how of basic construction, drawing technique, art of sketching - any details students are interested in.

Words fly away but recorded pictures remain, we believe. We can easily publish edited versions of drawing sequences to the Web.

Summary

Students can follow the process of demo drawing live, as part of the introduction to a new subject. The show demonstrates the chronological order of a perspective drawing’s basic structure. At the same time the teacher’s personal manner of drawing is documented as well. The projected demo is a magic mirror transmitting an example of equal quality for every participant, independent of their spatial position to the teacher. Everybody can see the projected image equally.

The show might be pulled apart in space and in time. According to my suggestion, edited versions of transient words and pictures should be documented.

I wish we possessed such living documentation of our excellent ancestors’ efforts!

List of needed tools:

A – Laptop

B – Webcam

C – Camera mounting clamped to the drawing board

D – Projector

E – Screen (or empty wall surface)

F – Electrical supply

G – Tripod, easel, underlay, etc.