Ceruzatechnika

Utómunkálatok

A vonalháló-rétegek dúsítása

Kulcs-szavak: anyagszín-tónus, csúcs-fény, elemi folt, előtónus, fényvadászat, helyi kontraszt, önárnyék, peremfény, reflex-fény, szürkeskála, térsík, tónuskezdemény, tónuslépcső, vetettárnyék, vonalháló-réteg, vonalsorozat (söprű, legyező).

Bevezetésképpen idézzük fel a székrajz tónusozásánál tanultakat [1]:

…Ha elkészült a vonalas vázlat, tónusokkal kihangsúlyozhatjuk az ábrázolt bútor környezetéhez viszonyított formáit. Egy fekete-fehér ceruzarajz a szürkeskála tónuslépcsőin keresztül érzékeltetheti a testek térbeli kiterjedését. A három dimenzió bemutatása kétirányú papírunkon akkor lesz sikeres, ha a fényeket nemcsak a tárgyon, hanem annak környezetében is gondosan megfigyeljük. Keressük ki a tárgy ön- és vetett árnyékait, az alapsík és a háttér általános tónusait és vessük össze a látvány különböző anyagszíneit is egymással! Viszonyítsunk minden foltot a szomszédjaival, majd a vetett árnyékokat külön is vegyük sorra!

MB diákkori rajza 1967-ből (Gróh János és Horváth Lajos néhai docens uraknál)

Gyakorlatban a ceruza-tónusozás a kontúrok eltüntetését jelenti... Követve a tárgy körvonalát, szakaszról-szakaszra feltesszük magunknak a kérdést: „Melyik oldal a sötétebb?” Ha vonal-határt látunk (hacsak nem odafestett csík volt) akkor ott bizonyosan tónus-különbségnek kell lenni. Ha a háttér sötét, a test világos. Ha a háttér kivilágosodik, a testen belül a kontúr mentén sötétebbnek kell lennie. Így haladunk végig a kontúrvonalak mentén, a vonalhálóval szabdalt síkot fény-árnyék mezőkké alakítva. Az egyes mozaikokon belül megfigyelt részleteteket végül átmenetekkel mossuk össze.

Hunyorítsunk a legvilágosabb és a legsötétebb részek megtalálásához! Ismerjük meg eszközeink korlátjait! Egyik végpont a papír fehérje, a másik ceruzánk vonalháló-rétegei.A legsötétebb ceruza-árnyékot négy-öt réteg egymásra helyezésével érhetjük el. A parányi közzel párhuzamosan sorolt, enyhén ívelt vonal-sorozatok (“söprűk”) egymással hegyes szöget zárnak be. A sötétítést nem csak a ceruza papírra nyomásával érhetjük el, hanem vonalrétegek halmozásával.

Ceruzás gyümölcs-csendélet részlete – vonalsorozatok mint “söprűk”. Nincsen fény árnyék nélkül!

A vonalháló frissebb, ha a vonalközökben kilátszik a papír fehérje. Ez a sötét tartományra is érvényes. A túl sűrű feketítés ellenkező hatást érhet el, ha csillog ill. „beragad”. A sötét nem abszolút érték, hanem viszony! Ha mellette világos van, sötétnek hat. A vakítóan világosat szintén a körülötte való sötétebbel érzékeltethetjük.

Célszerű a vonal-sorozatot a kontúr-letapogatás folyamán a körvonallal párhuzamosan indítani. Az első néhány, szorosan a kontúr mellé húzott vonal el is tünteti annak határ-jellegét, s elkülönül egymástól a két felület. Lehetőleg ne radírozzunk, mert az gyakran maszatol – inkább kihagyásokkal hagyjuk a papír fehérjét érvényesülni!

Ceruzás önarckép, Chateloy, 1973

A tárgy és a háttér találkozása mentén bizonyos „fénykontúr” (glória) figyelhető meg, amely a levegő-perspektívából következik. Ez a jelenség közel hasonló tónusok találkozásánál segít a tárgy és környezetének elkülönítésében. Ellenfénynél ez fokozottan érvényesül…”

(MB: Székrajz szöveggel – Bevezetés a bútorrajzba”, 1985)

Ajánlatos átlátszó (víztiszta, műanyag) fóliával elválasztani ceruzát tartó, a rajztábla peremére, gyakran közvetlenül a rajz felületére támaszkodó kisujjunkat, kézfejünket a készülő rajztól. Egy ilyen, kéz- és rajzvédő lapocska ceruzarajzunkat megóvja az elmaszatolódástól, s kezünket, mandzsettánkat is megkíméli a grafittól, mégsem takar bele a képbe.

MB-demo: Ikea-gömb, 2009

A helyszínen keletkezett tónuskezdemények legyezőire építkezve, töltögessük ki türelmesen az eredeti sorozatok közeit [2]! Keményebb ceruzás vonalsorozatokkal a helyszíni (puha) nyomok hiányzó közeit utólag is kipótolhatjuk. Megemelt szögállású ceruza-szárral erősebb, élesebb, határozottabb nyom hagyható. A ceruza tartás szögét rajz közben is módosíthatjuk, így egyenletesebben kopik a ceruzahegy és változatosabb nyom-spektrum keletkezik. Az utolsó, legfelső réteg megemelt ceruza-szárral, majdnem derékszögben tartott heggyel, jól rányomva a papírra erősíthető meg.

Csendélet részlet – fény-ábrázolás árnyék-körülkerítéssel

Otthon - a látványtól elszakadva - a megfigyelt részletek emlékképeit felidézzük, s az üres foltok számát lecsökkentjük. A fényvadászat akkor eredményes, ha kontrasztos – tehát pl. árnyékcsíkok zárják közre a peremfény-sávokat. Egy-egy koncentrált csúcsfényt utólag puha radírral tisztázhatunk. Kényes helyeken - papírlap-szegélyekből­ bármikor rögtönözhető - radírsablon használata ajánlatos.

A helyszíni megfigyelések tónus-töredékei fontos (semmilyen utólagos spekulációval nem pótolható) eredeti vonalkázás-irányokat dokumentáltak. Úgy hiszem, hogy minden helyben született vonalnak, ceruza-nyomnak eredeti oka volt. Tartsuk tiszteletben saját helyi kontraszt-megfigyeléseinket, s ezeket egészítsük ki türelmesen a befejező fázisban! Valamilyen (tudatos vagy ihlet-adta) okból bizonyára a legmegfelelőbb vonalkázás-irányok születtek. Egy részük a kereső, vázoló, szerkezet-építő szakaszból maradt fenn, amelyre különböző tónusrétegek épültek. Vonalháló-rétegeink szövedékét kiszélesítjük a lapszélek felé. A vonal menti tónuspárok (helyi kontrasztok) kiterjesztésével lassan eljutunk a mozaikok sarkaihoz. A kezdeti, szélső értékek között többlépcsős szürkeskálával folyamatos átmeneteket alakítunk ki.

Ahol volt vonal, ott van tónuskülönbség is. Az átmeneteket következetesen vigyük végig, s „varrjuk el” a megkezdett szálakat!

Dió tanulmány (Részlet a Felvételi Előkészítő anyagából)

A befejező munkafázis nagy része a vonalháló hiányzó szövedékeinek pótlását jelenti. A nagyon feketék általában több rétegződés eredményeképpen jönnek létre. A háló-közökben mindig maradjon egy kevés emlékeztető a kiindulás alap színéből! Munka közben az esetleg összemosódott, elszürkült foltokat éles, fésűs vonalsorozattal frissítsük fel, hogy azok is egységes struktúrához jussanak. Fogytukban válnak egyre becsesebbé az érintetlen helyek. Ezek a csúcsfények, peremfények képviselik végül a legvilágosabb részeket.

Dióbél közelről

A kiterjesztett pávafarokra, szétnyitott legyezőre emlékeztető (söprűknek is nevezett) vonalsorozatok peremeit kiegészítjük. Az átfedéseket ellenőrizzük. A magányos, kósza vonalakat lecsendesítjük. A formákat, tárgy-közöket, takarásokat, felületeket, tónus- és színhatárokat, az anyagok eltérő tónusait újra és újra (akár további vonalrétegekkel) átgondoltan értelmezzük. Az árnyékokból visszakövetkeztethetünk a megvilágítás irányára [3].

Hivatkozások:

[1] MB: Székrajz szöveggel – Bevezetés a bútorrajzba, 1985

[2] MB: Helyi Kontraszt – a vonalmenti tónus, 2003

[3] MB: Felvételi előkészítő és példatár, 2002